– Honnan a kézilabda szeretete? Ön is ûzte ezt a sportágat?
– Igen, kézilabdáztam, de a fizikai adottságaimból kifolyólag nem olyan komoly szinten, mint a jelenlegi tanítványaim. Leginkább iskolacsapatokban, katonacsapatokban játszottam, mint kiegészítő játékos. Viszont egy kézilabdapálya mellett nőttem föl. Akkoriban nagy dolognak számított, hogy locsolhattam a salakpályát, és én rakhattam fel a hálót a kapura. Végignéztem az összes edzést és nagyon megfogott ez a légkör.

– Korábban már irányította két évig (1994–1996) a felnőttcsapat szakmai munkáját, utána mégis visszakerült az utánpótláshoz. Jelenleg három és fél éve van a női együttesnél és most újra bizalmat szavaztak Önnek.
– Azt hiszem, ezen a szinten már egyértelmûen az eredmények dominálnak. Az elmúlt három és fél esztendőben mindig az hangzott el az év végi értékelésnél, hogy a felnőttcsapat még soha nem volt ilyen jó. Két évvel ezelőtt, hosszú idő után újra magyar bajnokok lettünk – 1959-ben győztünk utoljára –, majd tavaly meg is tudtuk védeni ezt a címet. Megnyertük a Magyar Kupát, és a nemzetközi kupasorozatban is a döntőbe vittem a csapatot. Ugyanakkor teljes szívvel kötődöm a városhoz, mivel itt születtem, és úgy érzem, a lányokkal is jó a kapcsolatom, tehát elfogad a csapat. Úgy gondolom, hogy ez mind szerepet játszott a mostani döntésben.

– Edzőnek lenni komoly felelősséggel jár. Mennyire érzi magán ezt a terhet?
– Én azt vallom, hogy minden edzőnek pedagógusnak kell lennie. Biztos, hogy rendkívül fontos a munka, de ugyanakkor ez egy tanár–tanítvány kapcsolat. Egy valamivel érettebb gondolkodású ember kapcsolata egy kicsit kevésbé érettel. Én nem csak kézilabdázni tanítottam a gyerekeimet, főleg, amíg fiatalokkal foglalkoztam, hanem az élet egyéb dolgaira is. És ezt a felnőtt játékosoknál is fontosnak tartom. Jó érzés, hogy olyan kapcsolatban vagyunk, hogy akár viccesen, akár komolyan is el tudok beszélgetni bármelyik tanítványommal. Ha bármilyen gondjuk van, bátran fordulhatnak hozzám, és általában megoldást is találunk a problémára.

– Miután hat góllal megverték a Podgorica csapatát, azt nyilatkozta, hogy a csapatban jó a hangulat, de arra vigyáz, hogy túl jó ne legyen.
– Igen. Mindenképpen figyelnünk kell arra, hogy egy-egy sikeres mérkőzést követően is tudjunk koncentrálni a következőfeladatra. Persze, ez játékosonként más és más elbírálást igényel. Van, akinek ilyenkor még plusz bíztatást kell adni, van, akinek már egy kisebb siker esetén is féken kell tartani a túlzott önbizalmát. Mindenki egyéni bánásmódot igényel és ehhez alapfeltétel, hogy az ember minél jobban ismerje a játékosait.

– Természetesnek tûnik, hogy könnyebb feldolgozni a sikereket, ráadásul ebből a győri csapatnak sokkal több is jut mostanában, de hogyan viselnének egy esetleges kudarcélményt? Van, aki segít ebben?
– Igen, ez a legnagyobb dolog a mai edzői pályán, de szerintem mindenkinek a magánéletben is, hogy kudarc után mi a teendő. Erre vannak tudományos és pszichológiai módszerek is, de én inkább a tapasztalatban hiszek. Mindig más megoldást kell találni. Volt olyan, hogy teljes esélyesként elvesztettük az EHF-kupát, és azt mondtam, hogy az idén már nem nyerünk semmit. Utána mégis meg tudtuk nyerni a magyar bajnokságot. Akkor valamit nagyon jól csináltunk.
Egyszer egy kulcsjátékosom azt mondta: nem kell nekünk pszichológus, a Kálmán bácsi tud mindent. Ez így nem igaz, de tény, hogy ma Magyarországon az edzők jelentős részének több mindenhez kell értenie. Míg máshol jobban differenciálódnak ezek a feladatok, addig nálunk a szakmai munkán kívül érteni kell a képességfejlesztéstől a pszichológián át a pedagógiáig, sőt, még néha a gyógytestneveléshez is.

– A Byasen Trondheim elleni mérkőzésen az első félidő közepétől végig vezetett a Győr, ennek ellenére valahogy mégis feszült volt a találkozó. Ön hogyan értékeli a játékot?
– Nem tudtunk örülni ennek a győzelemnek olyan felhőtlenül, mint ahogy lehetett volna egy hatgólos győzelem után. Úgy gondolom, hogy a podgoricai remek szereplés után mindenki többet várt a csapattól. Ugyanakkor bármennyire igyekszik az ember a játékosokban szinten tartani a küzdőszellemet, a lányok is érezték, hogy egy kicsit gyengébb ellenfélről van szó. Ezért lehet, hogy az elején nem koncentráltak eléggé, de az is lehet, hogy túlpörögtek, ezt most nehéz megállapítani. Összességében olyan érzésem volt a meccs után, hogy hiába mentünk volna el az elején nagyobb különbséggel, lehet, hogy ezt a csapatot akkor sem tudtuk volna hat gólnál többel megverni, legfeljebb egy könnyebb mérkőzés lett volna.

– Tavaly magyar bajnokok és kupagyőztesek voltak, a KEK-ben pedig ezüstérmet szereztek. Idén mire készülnek elsősorban?
– Elsődleges célunk a bajnoki cím megvédése, ami nem lesz könnyû, mert nagyon sok feltörekvő csapat van. A Bajnokok Ligájában mindenképpen szeretnénk továbbjutni a csoportból, és óriási eredménynek tartanám, ha a legjobb négy közé kerülnénk.

– Három évre meghosszabbították a szerződését. Úgy érzi, képes valami pluszt adni a csapatnak a jövőben is?
– Ha nem éreztem volna így, akkor nem vállalom el. Logikusnak tartom ezt a döntést, mert úgy érzem, hoztuk az elvárt eredményeket az elmúlt két-három évben. Fontosnak tartom, hogy az ember folyamatosan képezze magát, és mindig tudjon valami újat felmutatni. Rengeteg továbbképzésre járok, és rendszeresen készülök az edzésekre. Nem szabad, hogy a lányok rutintevékenységnek érezzék a napi tréningeket. Egyébként azt láttam rajtuk, hogy örültek a hírnek, és nekem csak az számít, hogy ők képesnek tartanak az előrelépésre.

– Ön szerint keménynek ígérkezik következő ellenfelük, az orosz Lada Toljatti csapata szombaton?
– Igen. Ez egy európai szinten magasan jegyzett csapat, kiváló játékosokkal. A végeredmény, mint mindig, nagyban függ majd a játékvezetőktől és a külső körülményektől. Úgy gondolom, ez egy csapategységet próbára tevő feladat, ha itt valaki nyerni tud, az komoly eredménynek számít.