A K&H női kézilabda liga 15. fordulójában a versenysorozat idei szezonjának újonc csapata, a Szent István SE fogadta zöld-fehér mezes együttesünket. Győri lányaink az első perctől kezdve magukhoz ragadták a vezérszerepet, s a félidei 14 gólos előnyt követően a második harminc percben is a vendég dominancia érvényesült – újabb értékes bajnoki pontokkal térhettünk haza.
Végeredmény: 23-47

1. félidő
Vendégszereplésünket Kiss kezdte a kapuban, a félpályánál pedig a Puhalák, Hansen, Edwige, Oftedal, Kurtovic és Faluvégi kezdősor sorakozott fel.
Az első találatot a hazai együttesből Aron neve mellé jegyezhettük fel, azonban nem kellett sokat várni, hogy a győri gólgépezet beinduljon – zsinórban négy találattal (Hansen, Puhalák, Oftedal, Faluvégi) válaszoltunk. Az ötödik percben Scheffer tudott eredményes lenni, majd jó hét perc erejéig „lehúztuk a rolót” és a 12. percben már 2-13 szerepelt az eredményjelzőn Kurtovic, Hansen, Oftedal, Faluvégi és Kristiansen jóvoltából. Monori igyekezett tartani a lelket csapatában, ám az időkérés ellenére is csak hébe-hóba sikerült válaszolniuk az elsöprő győri gólgyártásra. A játék képe a folytatásban is vendég dominanciát mutatott, olyannyira, hogy a 23. percben Brattset találatával már 14-re növeltük előnyünket (8-22). Kiss is remek védésekkel járult hozzá a csapat teljesítményéhez, végül Lyngby, Balog, Nze-Minko és Amorim góljaival zárult a félidő.
Félidei eredmény: 10-24

2.félidő
A második harminc percet Leynaud kezdte kapunkban, s Danyi Gábor forgatta csapatát a mezőnyjátékosokat tekintve is, hogy mindenkinek kellő játéklehetőséget tudjon adni.
Koncentrációnk a folytatásban sem hagyott alább – Amorim, Kristiansen, Brattset, Bódi, Oftedal és Fodor szolgáltatták a gólokat a lelkes győri közönség örömére.
A 46. percben Edwige találatával 18 gólra léptünk el (16-34), Monori és Szerző próbáltak egy fokozattal feljebb kapcsolni és kozmetikázni az eredményt. Tíz perccel a mérkőzés vége előtt a térdműtétjét követően hosszú rehabilitációt követően visszatérő Kari Aalvik Grimsbö is elfoglalta helyét a vendégkapuban, sőt, első védését is bemutatta a 2019/20-as szezonban.
Csapatunk, élén Oftedallal megállíthatatlannak bizonyult, öt perccel a vége előtt 21-43 szerepelt az eredményjelzőn, s a végjátékot is 4-2-re hoztuk le, így 23-47-es győzelemmel zártuk a találkozót.
Végeredmény: 23-47

Danyi Gábor: „Elsősorban a saját játékunkra koncentráltunk a mai mérkőzésen, hiszen egy nagyon komoly menetelésben vagyunk, próbáljunk feljebb lépni és a hibáinkból tanulni. Örülök, hogy el tudtam osztani a feladatokat és játéklehetőséget adhattam mindenkinek. Összességében jól játszottunk, de természetesen még messze vagyunk a formánktól. Nagyon sok sikert kívánok a hazai csapatnak!”

Kari Aalvik Grimsbö: „Ahogy Gábor is mondta, számunkra nagyon fontos mérkőzést játszottunk, hogy minél jobban összeszokjunk és megragadjunk minden lehetőséget, hogy tudjunk javítani a játékunkon. Azt gondolom, megmutattuk, hogy felkészültünk. Számomra egy 8,5 hónapos kihagyást követően nagy boldogság volt, hogy visszatérhettem a kapuba és a csapat tagja lehettem ismét, fantasztikus érzés az ETO-ban játszani. Rengeteg érzés kavargott bennem a mérkőzés előtt, alatt és után is, de csak is pozitív értelemben.”