A Győri Audi ETO KC Akadémia első csapata, az ifisták a Vasas ellen léptek pályára. Nem a felkészülési tervet képező lehetőség adódott Kun Attila csapatának, azonban számos hasznos tanulsággal szolgált a találkozó.

„Sárváron edzőtáborozott az NBI-be készülő Vasas számos egykori NBI-es vagy utánpótlás válogatott játékossal a keretében. Megkértek bennünket, hogy játsszunk velük egy edzőmeccset. A felkészülésünkbe nem teljesen illeszkedett egy ilyen szintű csapat elleni játék, de szerettem volna, hogy fiataljaink tisztában legyenek azzal, és megtapasztalhassák, milyen erő és sebesség szükséges az NBI-es mezőnyben való helytálláshoz. Sajnos apróbb sérülések miatt nem tudtunk a teljes keretünkkel kiállni, de akik a pályára léptek, szívüket-lelküket beletették a játékba. Számos olyan dolgot láttam viszont, amit tanítok nekik, és számomra ez volt a legfontosabb hozadéka ennek a mérkőzésnek. Azokból a hibákból, melyek még a rutintalanságból fakadnak, nagyon sokat fognak okulni ezek a kicsi lányok. Összességében számomra és a játékosok számára is nagyon hasznos és tanulságos volt ez a lehetőség – értékelt Kun Attila edző”