Hosszú, 2020. március 7-e óta tartó kézilabdamérkőzés nélküli szünetet követően ismét labdapattogástól és szurkolástól volt hangos az Audi Aréna Győr. A 2020/21-es bajnoki szezon első mérkőzésén az Érd együttesét fogadtunk otthonunkban. A találkozón Danyi Gábor vezetőedző minden játékosának adott bizonyítási lehetőséget, a három új igazolásunk – Laura Glauser, Silje Solberg és Lukács Viktória – bemutatkozása mellett külön öröm, hogy akadémista tehetségünk, Csekő Brigitta is hozzá tudott járulni a sikeres szezonkezdéshez. Csak így tovább, csajok!
Végeredmény: 35-17

1.félidő
Kapunkban Leynaud foglalt helyet, míg a hatoson felsorakozó védőfalat Fodor, Oftedal, Taleska, Brattset Dale, Nze-Minko és Lukács alkotta.
A lendületes Oftedal-Taleska összjáték büntetőt érdemelt, melyet Kristiansen értékesített is – így az első találatot zöldmezes együttesünk neve mellett jegyezhettük. Gyors indítást követően, a 4. percben Lukács is megszerezte első, tétmérkőzésen lőtt gólját győri színekben. Oftedal akciógólját követően a vendég együttes vezetőedzője az első időkérést jelző táblájáért nyúlt – Paróczy gólra is váltotta a következő kínálkozó helyzetet. A folytatásban Oftedal, Király, Mézes, Nze-Minko volt eredményes, Leynaud pedig remek védések sorát mutatta be, köztük egy büntetőhárítással. A 14. percben Oftedal újabb, indításból szerzett találatával 7-3-ra módosult az eredmény. Walfisch hétméteresből szépített, Nze Minko átlövésből válaszolt. Taleska és Mézes folytatták a sort – majd Danyi Gábor három poszton is cserélt, pályán Edwige, Kristiansen és Kurtovic. A remek húzásnak köszönhetően megnyílt a védőfal Nze-Minko előtt, majd Szabó és Oftedal talált be. Mód átlövésgóljára Lukács duplán válaszolt, 13-7-nél Horváth Roland ismét időt kért. Oftedal remek passzot adott Edwige-nek, aki beforgatva emberét, hétméterest harcolt ki – Kurtovic pedig értékesítette is (14-7). Lukács már négynél járt – egy újabb fantasztikus lerohanást követően – mikor kevesebb, mint hat perc volt hátra a félidei szünetig. Kristiansen bombagólt lőtt, majd Glauser váltotta a kapunkban Leynaud-t – első győri mérkőzésén hatalmas tapsot kapott hálóőrünk a szép számban összegyűlt zöld-fehér szurkolótól. Gyors egymásutánban Kurtovic és Lukács is betalált – a 29. percben 18-8 szerepelt az eredményjelzőn. Király szépítő találatával zárult az első harminc perc, így 18-9-es állással vonulhattunk szünetre.
Félidei eredmény: 18-9

2. félidő
Nze-Minko neve mellé jegyezhettük fel a második félidő első gólját, majd a játékvezetők védekezésben kétperces kiállítást ítéltek ellene. Az emberhátrányos helyzetünket Király gólra váltotta, majd Fodor is feliratkozott a gólszerzők listájára. Walfisch és Király faragtak csapatuk hátrányán, majd Kristiansen bizonyult megállíthatatlannak és vette be Györkös kapuját. Nze-Minko ötödször is eredményes tudott lenni, majd Kristiansen is meglőtte a maga negyedik gólját (23-12). Szabó és Mód sikeresen kivitelezett akciói után, a második játékrészből tíz perc elteltével Danyi Gábor is magához hívta játékosait. Visszatért Taleska, Edwige és Oftedal a pályára. Gyors lerohanás végén Fodor bombázott a vendég kapuba, egymás után kétszer is. Solberg is megkapta a bemutatkozási lehetőséget –a 43. percben Glausert váltotta a kapunkban – és hamar élt is vele, egyből parádés védést mutatott be. Remek hármas kapcsolatról tett tanúbizonyságot Oftedal-Taleska-Edwige összjátéka, melyet beállósunk váltott végül gólra – a második félidő felénél 26-14-re vezettünk.
Horváth Roland utolsó időkérését is felhasználta és ellátta tanítványait jótanácsokkal a mérkőzés hátralévő részére. Fodort mindeközben a fiatal Csekő váltotta balszélen. Sikertelenül végződő érdi támadásból fordulhattunk, villámgyors labdajáratást követően Edwige volt eredményes. Mód és Oftedal betörésből találtak be, majd Taleska és Mód lőtt újabb gólt. Tizennégygólos (30-16) előnnyel vágtunk neki az utolsó nyolc percnek – Edwige ellentmondást nem tűrő betörésének eredményeképp Kurtovic lőhetett hetest, és értékesítette is azt. Az 54. percben Landi is betalált, majd támadásban Hansen is a pályán volt és megállíthatatlanul átverekedte magát az érdi védőfalon, góllal befejezve. Csekő gyönyörű szélsőtalálatát vastaps fogadta az Audi Aréna Győrben – fiatal akadémistánk ezennel megszerezte első NBI-es bajnoki találatát (33-17). Solberg remek formában védett, sorra mutatta be a szebbnél szebb hárításokat. Hansen és Kurtovic góljára már nem érkezett válasz, ezzel 35-17-es végeredménnyel zárult a szezon első bajnoki összecsapása.
Végeredmény: 35-17

Hivatalos nézőszám: 2012 fő

 

Horváth Roland: „Gratulálok a Győrnek, nagyon jól játszottak! Erre számítottam, ez nagyon nagy falat volt nekünk. Fiatalok, tapasztalatlanok vagyunk még, de bízom abban, hogy elérjük a céljainkat, amelyek teljesen mások, mint az ellenfelünké. További sok sikert kívánok a Győrnek a folytatásban!”

Király Réka: „Először én is szeretnék gratulálni a Győrnek! Nagyon izgultunk már az öltözőben is, hiszen el sem tudom mondani, milyen érzés itt Győrben pályára lépni, főleg elsőként. Próbáltuk felvenni a versenyt és bízom benne, hogy legközelebb kicsit szorosabb találkozót tudunk játszani.”

Danyi Gábor: „Nagyon fiatal, szorgalmas csapattal találtuk magunkat szembe – Rolandnak sincs könnyű helyzete, de nagyon szimpatikus kézilabdát játszottak. Több-kevesebb sikerrel tudtuk abszolválni a védekezésünket, ami ma főként gondot okozott, az a ziccerek, helyzeteink kihasználása volt. Meg kell néznünk, mit hibáztunk és ki kell javítanunk. Gratulálok az Érdnek és további sok sikert kívánok nekik!”

Lukács Viktória: „Nagyon jó érzés volt végre nézők előtt játszani, volt labdaéhségünk elég rendesen a karantén alatt – az edzőmérkőzések is jók voltak, de teljesen más szurkolók játszani, mint nélkülük. Nehéz volt hosszú lefolyású támadások ellen védekezni és türelmesnek maradni, de úgy gondolom, megoldottuk – nagyon jó volt a kapusteljesítményünk.”

Ezúton is köszönjük szurkolóinknak, hogy a koronavírus-járvány miatt hozott óvintézkedéseinket (maszkviselés, biztonsági távolság tartása, stb.) maximálisan betartották és velünk szurkoltak az Audi Aréna Győrben!
Várunk minden érdeklődőt a közelgő hazai összecsapásainkon is!