Lezárultak az utolsó tárgyalások is, kialakult a Győri Audi ETO KC végleges kerete a következő szezonra. A felnőtt csapat mellett az utánpótlás rendszerünkből ismét több győri nevelés igazol élvonalbeli egyesületekhez.

Véglegessé vált a Győri Audi ETO KC csapatának kerete. Mára minden nyitott kérdés lezárult a jövő szezont illetően, így bejelenthetjük a végleges játékoskeretet is. „Több oka is van annak, hogy nem reagáltunk korábban a különböző portálokon megjelent információkra. A közelmúltban sok kritikát kaptunk a kommunikációnk időzítése miatt, vagy éppen azért, mert nem válaszoltunk a megjelent hírekre. Mi mindig transzparensek voltunk és vagyunk, jó példa erre, hogy a csapatot sújtó koronavírus fertőzésekről is (más klubokkal ellentétben) nyíltan beszéltünk. Ezen túl a tárgyalások során lehetnek olyan rajtunk kívül álló tények és egyéb kérések, amelyek miatt épp a játékos kéri az átigazolás időben később történő bejelentését, amit -a leendő játékos érdekeit is figyelembe véve- igyekszünk teljesíteni. Tisztában vagyunk azzal, hogy a sajtó feladata a különböző információkat minél gyorsabban közvetíteni, de vannak helyzetek, amikor a klub érdekeit kell előtérbe helyeznünk. Ettől függetlenül továbbra is nyitottak vagyunk a sajtó részéről jövő megkeresések felé” -kezdte Dr. Bartha Csaba elnök.

A 2020/21-es játékoskeret tagjai közül elsőként Görbicz Anita csapatkapitány jövője kapcsán szeretnénk kiemelni, hogy Anita játékoskarrierjéről és jövőbeli szerepéről a klubban hamarosan közös nyilatkozatot jelentetünk meg.

A Győri Audi ETO KC másik meghatározó játékosával, Eduarda Amorimmal kapcsolatosan a megjelent hírekre Dr. Bartha Csaba elnök reagált. “Eduarda Amorim a Győri Audi ETO KC ikonikus játékosa, több mint 12 éve erősíti csapatunkat. Klubszinten mindent, ami lehetséges volt, többször is megnyert a csapattal. A szezon kezdetén mindenki úgy számolt, hogy az idei szezon végén befejezi játékoskarrierjét. A következő évadra az ő visszavonulásának tudatában állítottuk össze a klub jövő évi játékoskeretét, hiszen azon túlmenően, hogy az egyik legmeghatározóbb játékosunk, meg kellett találni támadásban és védekezésben is a pótlását. Január végén, miután az átigazolási kérdéseket a klubban már lezártuk, Eduarda úgy tájékoztatott, hogy az előzetesen kinyilvánított visszavonulását átgondolta, és mégsem fejezi be pályafutását 2021 nyarán, de nem Győrben tervezi folytatni karrierjét. Döntését sajnálattal vesszük tudomásul, a Győri Audi ETO KC köszöni az elmúlt 12 évet Eduarda Amorimnak, és sok sikert kívánunk neki nyártól új állomáshelyén. Természetesen nem kérdés, hogy idén közösen küzdünk tovább a közös célok eléréséért” – nyilatkozta a klubvezető.

"Az eredeti tervem az volt, hogy abbahagyom a játékot, de jött ez az új lehetőség és úgy döntöttem, hogy igent mondok rá. Természetesen, ez nem volt egy könnyű döntés, de úgy gondolom, hogy egy új kihívás jót fog tenni nekem. Szeretném megnézni, hogy milyen egy új környezetben és új impulzusokkal dolgozni együtt. Én sem leszek már fiatalabb, és ez az utolsó lehetőségem, hogy kipróbáljak valami újat. A győri történetem nagyon szép és örökké hálás leszek azért, ahogy a klub, a város és a szurkolók elfogadtak engem.  Elmondhatatlanul büszke vagyok arra, amit közösen elértünk a 12 év alatt.  Fontos számomra, hogy az emberek tudják azt, hogy a tény, hogy egy másik klubban játszom még egy évet, nem változtat a Győr iránt érzett szeretetemen és tiszteletemen. A legszebb éveimet itt töltöttem, így Győr örökké fontos része marad az életemnek es továbbra is szorítani fogok a sikereiért. Fontos megemlíteni azt is, hogy a céljaim változatlanok. Ugyanúgy meg akarom nyerni az összes mérkőzést a Győri Audi ETO KC-vel, nem csak magam miatt, hanem mindazon emberek miatt, akik támogattak engem ezekben az években. Fontos számomra, hogy sikerrel zárjam életem győri fejezetét" – nyilatkozta Eduarda Amorim.

Az érkezők kapcsán Dr. Bartha Csaba bejelentette, hogy három szezon után 2021 nyarától visszatér a győri kispadra Ambros Martín.

„Mindenképpen egy rutinos, nagy teherbírású, sikerorientált vezetőedzőt kerestünk a csapat élére, Ambros Martín pedig minden feltételnek tökéletesen megfelelt. Jól ismerjük egymást, nem kellett bemutatkozni, a tárgyalások könnyedén zajlottak. Egy teljesen új csapatot vesz át nyártól, csupán három játékos lesz, akivel előző érájában is együtt dolgozott. Természetesen sok minden történt az elmúlt 3 év alatt vele, és itt Győrben is, de az nem változott, hogy az Audi ETO-nál továbbra is a legmagasabb célokért küzdünk majd. Örömmel köszöntöm nyártól két évig újra Győrben, a Győri Audi ETO KC vezetőedzői pozíciójában” - nyilatkozta Dr. Bartha Csaba.

Örömmel vettem az Audi ETO megkeresését. Nekem ez igazából több, mint visszatérés, hiszen 2018 nyarán is elmondtam, hogy Győr az otthonom lett, most pedig hazatérek. Két éves szerződést kötöttünk, és már nagyon várom a közös munkát. A Győri Audi ETO KC az elmúlt három évben ugyanúgy a kézilabdázás csúcsán állt, mint korábban, de sok olyan terület van, elsősorban a regenerációra és rehabilitációra gondolok, ami hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Győrben minden adott a sikerre, célom pedig nem lehet más, minthogy a következő szezonban is minden fronton a legelső pozícióért harcoljak a csapattal.”  - mondta Ambros Martín.

A spanyol tréner jelenleg csapat nélkül van, 2018 nyarától 2020 augusztusáig az orosz Rosztov vezetőedzője volt, valamint 2019 augusztusától tavaly decemberig az orosz válogatott szövetségi kapitányi tisztségét is ellátta. 2012 és 2018 között négyszer nyerte meg a Győri Audi ETO KC csapatával a Bajnokok Ligáját, a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát pedig egyaránt ötször.

A Győri Audi ETO KC kerete átalakul, a korábban megjelenített infografika alapján pedig nyilvánvaló volt, hogy a beálló poszton két játékos kiléte volt még elsősorban kérdéses.

„Büszkén jelentem be, hogy sikerült a svéd válogatott Linn Blohmmal megegyeznünk, és nyártól átteszi székhelyét Győrbe. Linn egy rutinos játékos, támadásban nagy veszélyt jelent az ellenfél kapujára, védekezésben pedig hihetetlen munkára képes, amire szükség is lesz nyártól. Teljesítményét már régebb óta követtük, folyamatos volt a fejlődése, és azt gondolom megérett rá, hogy a legmagasabb szinten is bizonyíthasson. Két éves kontraktust írtunk alá”  - nyilatkozta Dr. Bartha Csaba.

„Igazán boldog vagyok, hogy jövőre Győrben szerepelhetek! Egy álom vált valóra, és örülök, hogy újra a Bajnokok Ligájában játszhatok. Nagyszerű érzés volt, amikor megtudtam, hogy érdeklődik irántam a Győri Audi ETO KC. Természetesen minden játékos szeretné, hogy egyszer Győrben szerepelhessen, és igen, én is szeretnék BL-t nyerni, amihez itt minden lehetőség adott. Szeretném legjobb tudásommal segíteni majd nyártól a csapatot. Most még a jelenlegi klubomra koncentrálok maximálisan, de már nagyon várom, hogy zöld-fehérben szerepelhessek” – mondta Linn Blohm.

Linn Blohm 28 éves svéd válogatott kézilabdázó. A Savehof csapatában nevelkedett, majd dán csapatokban szerepelt (Holstebro, Midtjylland, Kobenhavn). 2020 nyarától a román Nagybánya játékosa. Több csapatával is szerepelt már a Bajnokok Ligájában, nem lesz számára új a legrangosabb sorozat légköre. 2015-ben EHF-Kupát, 2016-ban pedig KEK-et nyert a Holstebro gárdájával. A 2016/17-es Bajnokok Ligája szezonban ellenfélként játszott a Győri Audi ETO KC elleni meccseken, és 4 gólt is szerzett. A svéd válogatott tagjaként bronzérmes volt a 2014-es Európa-Bajnokságon. 2019-ben megválasztották a világbajnokság legjobb beállójának Japánban. Ifjúsági (2010) és junior (2012) világbajnoki címek birtokosa. Egy fiúgyermek édesanyja.

A beálló posztra visszatér nyáron Crina Pintea, akit nem kell bemutatni a győri szurkolóknak. Sokan zárták szívükbe a játékost, aki debütáló meccsén a Ferencváros ellen 8 góllal mutatkozott be a csapatban, majd a szezon végén mindent megnyerve távozott.

„Crina Pintea emlékezetes fél évet produkált csapatunkban a 2018/19-es szezonban. A távozásakor is éreztük mindketten, hogy lesz még folytatás. Örülök, hogy újfent eljött a lehetőség, hogy Győrben játsszon. Maximálisan tisztában vagyunk vele, hogy mennyire profi játékos ő, aki roppant elszánt és sikeréhes. Mentalitásával és tudásával remekül illeszkedik csapatunkba. Crina Pintea kétéves szerződést írt alá Győrbe” – nyilatkozta Dr. Bartha Csaba

„Igen, a hír igaz, nyártól ismét Győrben folytatom a pályafutásom!” -kezdi Crina Pintea. „Csupa szép emlék köt Győrhöz, hiszen abban a fél évben, amikor ide igazoltam mindent megnyertünk a lányokkal. Bajnokok Ligája győztes lettem a csapattal, ami eddigi pályafutásom legnagyobb sikere. Várom már a közös munkát nyártól, szeretném folytatni az aranyérmek gyűjtését” - mondta Crina Pintea.

Crina Pintea a román CSM Bukarest csapatából érkezik vissza Győrbe 2021 nyarán. A kiváló beálló 2018 decemberében igazolt Győrbe Kari Brattset mellé, a szezon elején akkor pályafutását szüneteltető Yvette Broch pótlására. Fél éves győri időszaka alatt Crina 16 bajnoki meccsen 48, három Magyar Kupa találkozón pedig 12 gólt szerzett. A Bajnokok Ligájában 10 találkozón szerzett 27 gólt zöld-fehér mezben. Magyar bajnok, Magyar Kupa győztes és Bajnokok Ligája aranyérmes.

Beatrice Edwige és a klub közösen úgy döntöttek, hogy a játékos nem marad Győrben a következő szezontól. A francia válogatott játékos két év után távozik az Audi ETO-ból.

„Köszönök mindent a klubban dolgozóknak, hogy megkaptam a lehetőséget, hogy ebben a fantasztikus klubban szerepelhessek, ilyen remek csapattársakkal. Nyári távozásom ellenére természetesen folytatjuk a közös munkát az idei szezonban a céljaink eléréséért” – mondta Beatrice Edwige.

Beatrice Edwige 2019 nyarán igazolt Metz-ből Győrbe. A csonka tavalyi szezon miatt még nem nyerhetett címeket a klub kötelékében. A Bajnokok Ligájában tavaly 10 gólt szerzett, idén 19-nél jár. Magyar bajnoki meccsen eddig 40 találkozón lépett pályára és 69 találat szerepel a neve mellett.

Szintén távozik a szezon végén Puhalák Szidónia a csapatból. A fiatal szélső az idei szezonban sajnos vállsérüléssel küzdött, ráadásul a koronavírus fertőzésen is átesett, ami hátráltatta a visszatérésben. „Szidónia egy hektikus, nehéz szezont fut, ezúton is kívánom, hogy mihamarabb teljes értékű munkát végezhessen és újra pályára lépjen csapatban. Sokat tett az elmúlt szezonokban a csapatért, remélem, hogy a jövőben elkerülik a sérülések és újra a tőle megszokott magas szinten kézilabdázhat majd” - folytatta a klubvezető.

„Pályafutásom legnehezebb évadja az idei. Előbb a sérülésem, majd a koronavírus fertőzés miatt kellett hosszabb időszakot kihagynom. 5 év alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem Győrben, jobb játékossá váltam. Nyáron eljön a váltás ideje, de addig is azon leszek minden nap, hogy mihamarabb visszatérjek a pályára és segíthessek a lányoknak a közös céljaink elérésében” - nyilatkozta a balszélső.

Puhalák Szidónia 2016 nyarától erősíti a Győri Audi ETO KC csapatát. 84 bajnoki és kupameccsen szerepelt zöld-fehér mezben, melyeken 161 gólt szerzett. A nemzetközi színtéren Bajnokok Ligája meccseken 50 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját.

Nem tér vissza Győrbe nyáron Amanda Kurtovic. A norvég átlövő kölcsönbe távozott el november végén Győrből. A játékos a török Kastamonu csapatát választotta magának, klubunk pedig opcióval rendelkezett az eredetileg 2019 nyarától 2022-ig tartó szerződés utolsó évét illetően. „Amanda Kurtovic esetében ősszel figyelembe vettük távozási szándékát, ezért engedtük kölcsönbe menni. Az a döntés született, hogy a klub a 2021/22-es szezonra vonatkozóan él opciós jogával, és így a szerződése klubunkkal 2021 nyarán lejár. Amandának köszönök mindent, amit a csapatért tett, és további sportsikereket kívánok neki.” – folytatta a Győri Audi ETO KC elnöke.

A jövő évi keret két fiatal tehetséggel lesz teljes. Farkas Júlia és Ogonovszky Eszter lehetőséghez juthat majd a felnőttek között, de természetesen rájuk elsősorban korosztályos csapataikban fog majd főszerep hárulni.

Jelenleg is folynak az utánpótlásból kikerülő és a már korábban kölcsönadott játékosok tekintetében a tárgyalások. Az már eldőlt, hogy a felnőtt csapatban nemrég debütáló Világos Diána nyártól a Vác csapatához igazol. Lakatos Rita, aki jelenleg is a Győri Audi ETO KC játékosa és kölcsönben Vácott szerepel, nyártól a Siófok csapatához kerül. A jelenleg már kölcsönben lévő játékosaink és az utánpótlás tehetségeink jövőjéről hamarosan egy összefoglalót jelentetünk meg, amint minden tárgyalás lezárult.