Hibátlan mérleggel, a döntőben Németországot hat góllal legyőzve megnyerte a montenegrói U17-es Európa bajnokságot a magyar női ifjúsági kézilabda válogatott. A torna legértékesebb játékosának Farkas Júliát, a Győri Audi ETO KC játékosát választották meg.

Az már a csoport mérkőzéseken jól látszott, hogy a Bohus Beáta irányította magyar ifjúsági válogatott jó erőt képvisel, hiszen Szlovákia (40 – 13), Portugália (41 – 22) és Norvégia (27 – 15) nagyarányú legyőzésével 6 ponttal és +58-as gólkülönbséggel magabiztosan nyerték meg a csoportjukat a lányok.

A középdöntőben Románia ellen kezdték meg a szereplésüket Farkas Julcsiék. A magyar válogatott itt is magabiztosan teljesített, és 27 – 17-re legyőzte a román együttest. A második középdöntő mérkőzésen későbbi döntőbeli ellenfelével, Németországgal találkozott ifjúsági válogatottunk, ahol a 31 – 24-re győztek a lányok, ez a siker pedig az elődöntőbe juttatta a csapatot.

A fináléba kerülésért Dánia együttesével mérkőztek meg a magyar fiatalok. Bohus Beáta csapata végig vezetve 33 – 25-re győzött északi riválisa ellen és megérdemelten jutott a döntőbe.

A fináléban a középdöntőbeli ellenfél, Németország várt a magyar lányokra.  A németek ráijesztettek a mérkőzés elején a magyarokra (0-4), de az edzői tanácsoknak is köszönhetően hamar sikerült rendezni a sorokat és végül hat góllal, 25 – 19-re győzték le újra a német együttest és ülhettek fel Európa trónjára Farkasék.

Klubunk játékosa, Farkas Júlia minden találkozón pályára lépett és meghatározó játékosa volt a válogatottnak, az EB hét mérkőzésén összesen 24 találatot szerzett és megválasztották a torna legértékesebb játékosának (MVP).

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült elérni a célunkat és Európa bajnokságot nyertünk. Egy nagyon színvonalas tornán sikerült győznünk, többféle játékstílusú ellenféllel kellett megmérkőznünk, ezáltal rengeteg tapasztalatot szereztünk. A döntőben játszani, pályára lépni fantasztikus érzés volt. A lányokkal tisztában voltunk azzal, hogy ez az utolsó meccsünk a tornán és az utolsó másodpercig küzdöttünk. A lélektani fölény nálunk volt, ugyanis egyszer már sikerült győzedelmeskedni a németek ellen a tornán, és bevallom ez nekem sokat segített. Nem hazudok, ha azt mondom a torna legértékesebb játékosának járó, MVP díj átvétele életem egyik legnagyobb öröme. Nagyon boldog vagyok és rengeteg motivációt ad ez a jövőre tekintve.” -nyilatkozta klubunk játékosa, Farkas Júlia.

Julcsinak, és a magyar ifjúsági válogatott minden tagjának ezúton is gratulálunk!

Fotó forrás: EHF