Ahogy azt az utóbbi években már megszokhattuk, ezúttal is öt jelölt akadt a felsőházi rájátszás négy helyére, s az is hamar kiderült, hogy a két Bajnokok Ligája-résztvevő helye – ahogy az várható volt – stabil a felsőházban, azaz a Győr és Fradi a rajt óta különmeccset vív az első helyért, s pillanatnyilag a legutóbbi ezüstérmes fővárosiak vannak lépéselőnyben. A fennmaradó két pozícióért a Dunaferr, a DVSC, és a Cornexi harcol egymással. A székesfehérváriak őszi botladozásukkal nagyon messzire kerültek a céljuktól, s amikor Vura József november elején átvette a csapat irányítását már csak elméleti esélye maradt a Cornexinek a négy közé kerülésre. A bajnoki címvédő Győri Audi ETO legyőzésével azonban visszahozta esélyét a fehérvári csapat.

A magyar bajnokság kiegyensúlyozottságát jelzi, hogy az európai szinten is remek játékosállományú ETO sem mehet biztosra, ezt jelzi a Rába-partiak fehérvári és dunaújvárosi veresége. A középcsapatok ellen sem pihenhetnek meg az élmezőny tagjai, hiszen a két sereghajtón (Makó, Kőbányai Spartacus) kívül minden együttes szerzett pontot a felsőházba pályázók ellen. A Hódmezővásárhely legyőzte a Vasast, a Kiskunhalas a DVSC-t, a Vasas a Dunaferr és a Cornexi otthonában szerzett pontot, Békéscsabán a Cornexi ellen szerzett két pontra lehetnek büszkék, míg a Vác Székesfehérváron játszott döntetlent.

Mindez a fejlődés záloga, hiszen fontos, hogy ne alakuljon ki olyan helyzet, mint a férfiaknál, ahol a két kiemelkedő tudású csapat, a Veszprém és a Szeged második éve csak egymástól vesz el pontot, a többi mérkőzésük nem több puszta formalitásnál.

1. Budapest Bank FTC
Hátralevő mérkőzések: K. Spartacus (o), Vasas (i), Dunaferr (o), Győr (i), Vác (o)
Esély az 1. hely megszerzésére: 80 %
A Fradi eddig mindössze egyetlen meccset vesztett a bajnokságban (Dunaújvárosban). Ha hazai pályán legalább egy pontot szereznek Kovács Péter együttese ellen, akkor a Spartacus, a Vasas és a Vác elleni, a papírforma szerint kötelező sikerek jóvoltából a győri rangadó eredményétől függetlenül élről kezdhetik a rájátszást. Ha hibáznak, akkor is marad esélyük, ám akkor nem kaphatnak ki egy gólnál többel az ETO otthonában.

2. Győri Audi ETO
Hátralevő mérkőzések: Vasas (o), Vác (o), FTC (o), Hódmezővásárhely (i)
Esély az 1. hely megszerzésére: 20 %
Két héttel ezelőtt még úgy tûnt, nem lehet letaszítani a győrieket a tabella éléről. Aztán becsúszott két váratlan baki a Cornexi és a Dunaferr otthonában, s mivel a Fradi nem hibázott, nehéz helyzetbe került a címvédő. Róth Kálmán csapatának így már külső segítségre (a Dunaferr Ferencváros elleni bravúrjára) van szüksége, hogy egyáltalán esélye legyen megszerezni az első helyet. Persze ha ez nem sikerülne, a rájátszásban még lesz lehetősége javítani.

3. Dunaferr NK
Hátralevő mérkőzések: Cornexi (o), Vác (o), FTC (i), Hódmezővásárhely (o)
Esély a 2. hely megszerzésére: 5 %
A DVSC elleni idegenbeli és a Győr elleni hazai sikerrel sokat javult az újvárosiak helyzete, immár szinte biztos, hogy a harmadik helyről vághatnak neki a bajnokság következő szakaszának. Ennél hátrébb már csak abban az esetben végezhetnek, ha sorozatban nagyot hibáznak, ez azonban nem valószínû. Elvben a második helyre is lehet esélyük, ha a folytatásban százszázalékosan teljesítenek, s az ETO veszít még két pontot.

4. Debreceni VSC
Hátralevő mérkőzések: Hódmezővásárhely (i), Békéscsaba (i), Kiskunhalas (o), Cornexi (i)
Esély a 4. hely megszerzésére: 40 %
Néhány fordulóval ezelőtt még lépéselőnyben volt a Loki az újvárosiakkal szemben a harmadik helyért folyó küzdelemben. A Dunaferr és Fradi elleni hazai vereség után azonban immár hátra kell tekintgetniük a debrecenieknek, mivel a jól hajrázó Cornexi vesztett pontok tekintetében jelenleg jobban áll náluk. Egyik csapat sorsolása sem könnyû, s úgy tûnik, az utolsó fordulóban a két együttes székesfehérvári meccsén dől majd el, melyikük folytathatja a legjobb négy között.

5. Cornexi-Alcoa HSB Holding
Hátralevő mérkőzések: Dunaferr (i), Makó (i), Békéscsaba (o), Kiskunhalas (i), Vác (i), DVSC (o)
Esély a 4. hely megszerzésére: 60 %
A Győr elleni bravúr visszahozta a Cornexi esélyét, s mivel az eredmények jól alakultak a számára, már kedvezőbb helyzetben van, mint a DVSC. A kemény idegenbeli csatáktól függ, milyen pozícióból kezdi majd a két csapat március 31-i ki-ki meccsét. A Cornexinek akár elég lehet egy pont is, de előfordulhat, nyernie kell a negyedik helyhez, sőt lehetséges, hogy számít majd az egymás elleni eredmény. Debrecenben 27–22-re győzött a Loki.