A Szombathely otthonában lépett pályára a Győri Audi ETO KC a K&H női kézilabda liga 18. fordulójában. Már az első harminc percben megnyugtató, 8 gólos előnyt alakított ki csapatunk, melyet a második játékrészben tovább nőtt a különbség a két gárda között és végül 21 gólos győri győzelem született.

A Szombathely elleni találkozóra Crina Pintea sérülés miatt nem tartott a csapattal, míg Amandine Leynaud pihenőt kapott Ambros Martíntól.

Vezetőedzőnk a Schatzl, Kristiansen, Brattset, Oftedal, Háfra, Faluvégi hatossal és Glauserrel a kapuban kezdte meg a találkozót. Két hazai góllal indult a mérkőzés, de az ötödik percben Faluvégi góljával már csapatunk vezetett (3 – 2). A 11. percben három gólos volt Oftedalék előnye a szombathelyiekkel szemben (8 – 5), majd negyedóra elteltével hat gólosra növeltük a különbséget vendéglátónkkal szemben, ezért a hazaiak kikérték első idejüket (11 – 5). A 20. percben már tíz gólos győri előnyt mutatott az eredményjelző (16 – 6), de a félidő utolsó percei a hazaiaknak sikerültek jobban, faragtak hátrányukból, a szünetre 21 – 13-as győri vezetéssel vonulhattak a csapatok.

A második félidőben Silje Solberg állt be a győri kapuba, aki egyből egy védéssel mutatkozott be. Tíz perc elteltével már tizenkét góllal vezettek Hansenék (28 – 16). A negyvenötödik percre tovább nyílt az olló a csapatok között, és már tizenöt gólos előnyben voltak kedvenceink (32 – 17). A mérkőzés utolsó tíz percére fordulva tartotta magabiztos vezetését csapatunk, így a végjáték 36 – 21-es győri előnnyel indult. Lukács góljával az 54. percben már negyven lőtt gólnál járt csapatunk (40 – 22). A mérkőzés végül huszonegy gólos, 24 – 45-ös győri győzelemmel zárult.

Ambros Martín: „Nem elsősorban a győzelem mértéke volt a fontos, hanem hogy tudjuk gyakorolni mind támadásban, mind pedig védekezésben. Van még hova fejlődnünk, de a koncentráltságunkkal elégedett vagyok.”

Lukács Viktória: „Nagyon örülök a győzelemnek. Az első félidőben a támadásra koncentráltunk jobban, ez egy kicsit a védekezésünk rovására is ment. De összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal.”