A Győri Audi ETO KC utánpótláscsapatai U10-es és U12-es korosztályban is megmérettették magukat az elmúlt hétvégén. Az előbbiben két, míg az utóbbiban három csapatunk versenyzett. Nézzük a részleteket edzői szemmel.

 

2022. március 19-én Répcelakon rendezték meg a harmadik gyerekbajnoki fordulót az U10-es korosztályban, ahol klubunkat két csapatunk is képviselte. Az I-es fiatalokkal Móricz Anita versenyzett, akik a Mosonmagyaróvári KC I-es és II-es csapatai ellen léptek pályára. Edzőnket kértük fel, hogy értékeljék a játéknapot.

„Az első mérkőzésen a Móvár II-es csapata ellen játszottunk, sajnálatos betegségek miatt a lányoknak más összeállításban kellett játszaniuk, illetve volt, aki nem is a megszokott posztján játszott. A mérkőzés elején, a támadásoknál ez meg is mutatkozott, sokat hibáztunk, amit azért a védekezésben ki tudtunk javítani. Volt egy szakasz, amikor az ellenfél meg is fordította az eredményt. Félidőben rendeztük a fejekben a gondolatokat, előjöttek az egyéni jó megoldások, a fegyelmezett védekezés és győztesen hagyhattuk el a pályát. A második mérkőzést a Móvár I-es csapata ellen vívtuk. Nagyon összeszedettek voltak a lányok, tetszetős megoldásokkal fejeztük be a támadásokat. Sok labdát is tudtunk szerezni, abból sok lerohanást indítottunk. Végig “robotolva”, szinte percenként lőttük a gólokat, nagyarányú győzelemmel fejeztük be a mérkőzést. Ismét volt egy játékosom, aki élete első mérkőzését játszotta, ő is hozzá tudott tenni a két sikeres győzelemhez.” – összegzett Móricz Anita edző.

Győri Audi ETO: Szabó Eliza, Mátics Borka, Horváth Réka, Kungli-Zsegóra Luca, Varga Barbara, Klampfer Hanna, Szalay-Nagy Blanka, Pusztai Regina, Ludman Leila, Safranyik Enikő, Remete Lavínia

Edző: Móricz Anita

Freiberger Ivett tanítványai a Mosonmagyaróvári KC II. és a Répcelaki SE csapataival mérkőztek meg. Trénerünk szerint a védekezés ezúttal jobban sikerült, mint a támadójáték, de edzéseken tovább dolgoznak.

„Mind a két mérkőzésünk jó iramú, futós meccs volt. A védekezésünkben sokat javultunk, a támadásainkban sok volt a pontatlanság, de dolgozunk tovább, hogy ezeket kijavítsuk. Összességében ügyesek voltak a lányok.” – értékelt Freiberger Ivett edző.

Győri Audi ETO: Szabó Szófia, Nagy Fanni, Finta Boglárka, Sándor Emese, Simon Lilien, Ruzsa Lili, Mayer Nóra, Witmann Dóra, Lajos Petra, Vékony Noa

Edző: Freiberger Ivett

Klubunk növendékei március 19-én Győrben a Magvassy Mihály Sportcsarnokban léptek pályára az U12-es korosztályban. Mindhárom csapatunk két mérkőzést játszott le a 6. fordulóban.

Az I-esek Molnár-Benes Aliz vezetésével először a mosonmagyaróvári alakulattal mérkőztek meg, majd a második meccsük házirangadó volt, a Győri ETO KC II ellen vívták.

„Az első meccsünkön határozott védekezésünknek, remek kapus teljesítményünknek, és fegyelmezett támadásunknak köszönhetően, sikerült visszavágnunk az első fordulóban elszenvedett vereségért az MKC-nak. Jó volt látni a csapat örömét, sok ilyen kiélezett mérkőzés kell, gratulálok a Móvár csapatának is. A második mérkőzésünk a testvércsapatunk ellen volt, öröm volt látni a sok ETO mezes gyereket az Arénában. Köszönjük a lehetőséget, hogy itt játszhattunk.” – nyilatkozta Molnár-Benes Aliz edző.

Győri ETO KC I-Mosonmagyaróvár KC (3-6 )13-11

Győri ETO KC I-Győri ETO KC II (21-6) 34-9

Győri Audi ETO: Reizinger Friderika (k), Gyurics Johanna (k), Gyalog Szonja, Gyalog Zsófia, Horváth Anna, Kósa Ramóna, Laczó Linda, Lidi Vivien, Márkus Lili, Rádi Róza, Zalka Zoé

Edző: Molnár-Benes Aliz

Klubunk II-es csapatát Fekete Kitti irányítja, akiknek fiataljai az egyesületünk II-es és III-as növendékei ellen játszottak.

„Kényelmesen és tűz nélkül játszottunk mindkét mérkőzésen, amit az eredmények mutatnak is. Amikor megvolt a lendület, a labda nélküli mozgás és összedolgoztak a lányok szép megoldások születtek. De ennél jóval többre van szükség. A soron következő fordulón ezeket szeretném viszont látni a mérkőzések egészén az edzésen gyakorolt feladatokkal együtt. Készülünk tovább és várjuk az újabb megmérettetést.” -értékelt Fekete Kitti edző

Győri ETO KC III – Győri ETO KC II (7-11) 13-15

Győri ETO KC I – Győri ETO KC II (21-6) 34-9

Győri Audi ETO: Francsics Jázmin, Gáncs Fanni, Kakics Csenge, Juranovitz Boglárka, Kormos Eszter, Kriller Maja, Mészáros Polett (k), Mézes Amira (k), Molnár Hanna, Nagy Laura, Novák Hanna, Varga Patrícia

Edző: Fekete Kitti

A III-as együttesünkkel Ruskó Katalin versenyzett, akinek fiataljai klubunk II-es csapatával és a répcelaki alakulattal mérkőztek meg. Edzőnk szerint a tapasztalatszerzés szempontjából két hasznos meccset játszhattak gyerekei.

„Nagyon hasznos két mérkőzés van mögöttünk. Mindig nehezebb egy korosztállyal feljebb játszani, viszont sok tapasztalatot lehet gyűjteni.” – nyilatkozta Ruskó Katalin edző.

Győri ETO KC III – Győri ETO KC II (7-11) 13-15

Répcelaki SE – Győri ETO KC III (9-6) 25-8

Győri Audi ETO: Bertalan Anna, Csonka Dorottya, Czelter Hanna, Dunavári Luca, Forgács Panna (k), Iváncsik Naima, Pánczél Vanda, Rózsás Hanna, Szekér Lili (k), Zsédenyi Nóra

Edző: Ruskó Katalin