A K&H női kézilabda liga 20. fordulójában a Győri Audi ETO KC a Vác együttesét fogadta. Az első perctől kezdve nagy küzdelem zajlott a pályán, a vendégek kihasználva a győri védekezés bizonytalanságait a félidőig szorosan tartották az eredményt, azaz 18 – 17-re vezetett csapatunk. A második játékrészben nagyot javult Minko-ék játéka, és végül 37 - 27-re győzött csapatunk.

Crina Pintea sérülés miatt még nem állhat a csapat rendelkezésére, Silje Solberg és Stine Oftedal pedig pihenőt kapott a mérkőzésre. Ambros Martín a Faluvégi, Háfra, Nze Minko, Blohm, Hansen, Fodor hatost, és Glausert küldte fel a pályára kezdőként. A mérkőzés első gólja Linn Blohm nevéhez fűződik, de az első percekben a vendégek vezettek (3 – 6). Ambros Martín időkérését követően egy négy gólos periódusnak köszönhetően a 10. percben Fodor góljával már csapatunk vezetett (7 – 6). A félidőben végig fej – fej mellett haladtak a csapatok, a 23. percben 14 – 13-ra vezettek Hansenék. A játékrész végén minimális, egy gólos 18 – 17-es győri vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidőben Amandine Leynaud váltotta Glausert a kapuban, és az első gólunkat most is Linn Blohm szerezte (19 – 17). A harminchatodik percben már öt góllal, 23 – 18-ra vezetett csapatunk. Felkeményedett csapatunk védekezése, aminek köszönhetően gyors gólokat tudtak szerezni kedvenceink, és a 43. percben már 7 góllal, 27 – 20-ra vezettünk. A 30. győri gól Veronica Kristiansen nevéhez fűződik, mellyel továbbra is hét gólos volt csapatunk előnye (30 – 23). A mérkőzés végére növelték az előnyt Fodorék, az 55. percben Háfra góljával már tízzel vezettünk (35 – 25).  A találkozó végül 10 gólos, 37 – 27-es győri győzelemmel zárult.

Ambros Martín: „Köszönöm a mai játékot az ellenfelünknek, magas szinten teljesítettek, és nagyon-nagyon megnehezítették a dolgunkat. A védekezésünk az első félidőben nem működött rendesen, többféle felállást is kipróbáltunk. A második félidőben a nyitott védekezés már jól működött. Összességében elégedett vagyok, hiszen ki tudtuk húzni saját magunkat a gödörből..”

Estelle Nze Minko: „Különleges mérkőzés volt ez a találkozó, és hasonlított a Vácott játszott bajnokihoz. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzésre kell készülnünk, és így is alakult. Az első félidőben voltak ugyan nehezebb pillanatok, de szerencsére nem csak tíz percig tartott az összecsapás. Büszke vagyok a csapatra.”