2022. július 18-án a Győri Audi ETO KC akadémistái is elkezdték a felkészülést a 2022/23-as szezonra. Az előző szezonkezdetekhez hasonlóan az első héten sportspecifikus felmérések zajlottak, amin mindhárom akadémiai csapatunk részt vett.

 

Ahogy a felnőtt csapatnál, úgy a Győri Audi ETO KC utánpótlásrendszerébe tartozó fiataloknál is felmérésekkel kezdődik a felkészülési időszak. A Győri Audi ETO Akadémia humánkineziológusa, Budai Bettina, valamint Máriás Fanni gyógytornász a szakmai stáb többi tagjával egyetemben felel az előkészületekért, melyek megelőzik a felméréseket, illetve előírták az akadémistáknak a különböző feladatokat, melyeket az alapozás legelején el kellett végezni az Akadémián.

„Az elmúlt év tapasztalatai alapján minden szakmai csoporttal előzetesen egyeztetve állítottuk fel a mozgásszervi, humánbiológiai és biomechanikai felmérések menetét és az akadémiai csapatok beosztását. Ez azért volt fontos, hogy minél gördülékenyebben folyjanak a felmérések.” -kezdte Budai Bettina.

A holisztikus felmérés egy teljes napot is igénybe vesz egy csapat esetében, ilyenkor egymásra épülő teszteket végeznek a játékosokon.

„Délelőtt a játékosok mozgásszervi és humánbiológiai feladatokon vesznek részt, mely magába foglalja a testösszetétel mérést, bokamobilitást, testtartás vizsgálatot, és a gerinc manuális vizsgálatát. Ezt követően végeztük el a biomechanikai felméréseket, ahol különböző ugró és izomerőmérő vizsgálatokon estek át sportolóink. A futóteszteket ezen vizsgálatok másnapján hajtották végre a játékosok.” -folytatta Máriás Fanni.

A felmérések adatait a szakemberek kiértékelik, de nem csak egyéni, hanem csapatszintű következtetéseket is le lehet vonni a beérkezett adatokból.

„A kapott eredményeket minden esetben egyénekre lebontva, illetve csapatszinten is értékeljük. A kapott információk alapján állítjuk össze a csoportos, illetve az egyéni prevenciós programokat, ezzel fejlesztve a tesztek által felismert hiányosságokat, eltéréseket, amivel nagymértékben segíteni lehet a közeljövő folyamán az erőnléti edzők és a csapatok edzőinek munkáját.” -ismertette Budai Bettina.

A vizsgálatok sikeresen lezajlottak, szakembereink megkezdték az adatok kiértékelését, az eredményekről pedig hamarosan részletes beszámolóban tájékoztatják a sportolókat és az edzői stáb tagjait is. A felméréseket követően az együttesek nyári felkészülése konditermi, valamint futó és természetesen labdás edzésekkel, valamint edzőmeccsekkel folytatódik.