A Győri Audi ETO KC Akadémia 1-es csapata idegenben, a Kozármisleny otthonában zsebelhette be a két pontot az U19 I. osztályban az elmúlt héten.

2022. november 11-én Akadémia 1-es fiataljaink Baranya megyébe utaztak, hogy a Kozármisleny ellen folytassák az U19 I. osztály küzdelmeit. A találkozó két ellentétes félidőt tartogatott számunka, az első félidő derekáig még kiegyenlített volt a játék, azonban a félidei véghajrában a hazaiak megrázták magukat, és egy 8-3-as sorozatot követően ötgólos előnyre tettek szert (19-14). A második játékrészben Farkas Eszterék lendületesen támadtak, emellett az első félidőhöz képest a harcias védekezéshez társult Győri Alexa remek teljesítménye is a kapuban. Mindez elegendő volt ahhoz, hogy a 39. percben előbb kiegyenlítsünk, majd Takács Fanni találatával a vezetést is átvegyük. Egy remek véghajrát követően végül fiataljaink hagyhatták el győztesként a pályát (26-32). Pigniczki Krisztina és Bordásné Horváth Marianna lányai hét fordulót követően a tabella 3. helyéről várhatják a folytatást.

„Nehéz mérkőzésre számítottunk, ráadásul ilyen hosszú buszozás után nehezebb felvenni a játék ritmusát. Az első félidőben ennek ellenére mi irányítottunk 20 percig, viszont a félidőhöz közeledve elvesztettük a fonalat. A 19 kapott gól mutatja, hogy gyengébb volt a kapusteljesítményünk, ami szinte arányos volt a puha védelmünkkel. Szerencsére szünetben átszerveztük főleg a védekezést és a második játékrészben 4 akciógólt kapva, fantasztikus védekezéssel és kapus bravúrokkal, támadásban pedig kiemelkedő egyéni villanásokkal megfordítottuk a mérkőzést. Szeretném kiemelni, hogy erre csakis egy jó közösség képes és büszke vagyok, hogy csapatként küzdöttünk a célért.” -értékelt Bordásné Horváth Marianna edző.

Kozármisleny SE – Győri Audi ETO KC (19-14) 26-32

Győri Audi ETO: Nagy Nikolett 2, Rédecsi Polett, Lévai Lili 4, Takács Fanni 5, Győri Alexa (k), Havasi Virág 1, HajdóJázmin, Bordás Bianka 1, Nyerges Anna, Pádár Laura, Kovács Kata 2, Szajkó Fanni (k), Farkas Eszter 11, Kövér Luca 6

Vezetőedző: Pigniczki Krisztina