A K&H női kézilabda liga 11. fordulójából előrehozott találkozón a Győri Audi ETO az Alba Fehérvár otthonában vendégszerepelt. A több játékosát nélkülöző csapatunk a félidőre hat gólos előnyt dolgozott ki, a végén pedig 33 - 21-re győzött Ambros Martín alakulata.

A meccsre nevezett keretből Ryu Eun Hee válogatott program, Linn Blohm pedig betegség miatt hiányzott. Rajtuk kívül Fodor Csenge és Veronica Kristiansen is kimaradt, hiszen még egyikük sem állt a csapat rendelkezésére. Helyettük ott volt Ogonovszky Eszter és lehetőséget kapott sérülése után Farkas Júlia is. Ambros Martín vezetőedző a Győri-Lukács, Gros, Broch, Hansen, Oftedal, Schatzl hatossal és Solberggel a kapuban kezdte meg a találkozót. Az első gólt a hazaiak szerezték, melyre Hansen, majd Oftedal válaszoltak (2 – 1). Tíz perc elteltével 6 – 5-re vezetett csapatunk. A huszadik percre fordulva már négy gólos előnyt dolgoztak ki Grosék (10 – 6), melyet az utolsó percekben még tovább sikerült növelni, és 15 - 9-es győri vezetéssel vonulhattak szünetre a csapatok.

A második félidőben Toft érkezett a kapuba. Az első percekben tovább nőtt a különbség a két együttes között és a 40. percre már 22 – 13-ra vezettünk. A következő periódusban több hibát is vétett csapatunk támadásban, de így is hét gólos előnyben voltak Oftedalék (24 – 17) az utolsó tíz percre fordulva. Anna Mette Hansen találatával először volt 10 gól a különbség a két együttes között a hajrában (27 – 17). Farkas Júlia sérülése után gólokkal tért vissza a csapatba. Végül magabiztos 33 – 21 -es győri győzelem született.

Ambros Martín: „Jó mérkőzést játszottunk egy hosszú szünet után. Az első 15 – 20 percben a Fehérvár mindent bevetett, hogy megnehezítse a dolgunkat. Kevés játékos állt a rendelkezésemre a mai találkozón, de így is elégedett vagyok, a védekezésünk ma jól működött.”


Farkas Júlia: „A mérkőzés elejét megilletődve kezdtük, azonban utána sikerült egymás játékára rá hangolódni. Boldog vagyok, hogy újra pályára léphettem a sérülés után.”