A Győri Audi ETO KC Akadémia 1-es csapatára két rangadó is várt az elmúlt héten. Fiataljaink az U19 I. osztályban a DKKA, míg az NB II-ben a Mosonmagyaróvári KC együttesét fogadták hazai pályán. Az előbbin sikerült egy pontot szerezniük, míg az utóbbin sajnos vereséget szenvedtek.

 

Akadémistáink számára 2022. december 9-én a Magvassy Mihály Sportcsarnokban folytatódtak az U19 I. osztály küzdelmei, az ellenfél a DKKA alakulata volt. Az első félidőt a vendégek kezdték jobban, azonban lányaink nagy felzárkózásba kezdtek, és a 20. percben Kövér Luca találatával már csak egy gólos hátrányban voltak (6-7). A félidei hajrá végül a Fejér megyei csapatnak sikerült jobban, akik ötgólos fölénnyel mehettek pihenőre (9-14). A folytatásban Farkas Júliáék mindent megtettek, hogy a hátrányukat lefaragják, végül a 6-2-es rohamnak köszönhetően már csak egy gól volt a hátrányuk (17-18). Egy végletekig kiélezett véghajrában a Pigniczki-lányok az 57. percben már a vezetést is átvették, azonban az utolsó percben a vendégek kiegyenlítettek, és pontot szereztek (22-22). Tíz fordulót követően akadémistáink a harmadik helyen állnak. 

„Remek védekezést mutattunk be, azonban a támadójátékunk katasztrófa volt. Egyénileg dolgoztunk, erőlködtünk, pontatlanok voltunk. Nagy előnyt adtunk ezzel az ellenfélnek. A második félidei játékunkért azonban megérdemeltük az egy pontot.” -értékelt Pigniczki Krisztina vezetőedző.

Győri Audi ETO KC – DKKA 22-22 (9-14)

Győri Audi ETO: Nagy Nikolett 1, Rédecsi Polett 3, Lévai Lili 1, Győri Alexa (k), Havasi Virág, Bordás Bianka, Nyerges Anna 1, Tóth Gabriella, Halász Viktória, Pádár Laura, Kovács Kata 1, Soponyai Lili, Dobány Kitti (k), Farkas Eszter 4, Kövér Luca 3, Farkas Júlia 8

Vezetőedző: Pigniczki Krisztina

 

Akadémia 1-es csapatunk számára december 11-én hazai pályán, a Mosonmagyaróvári KC ellen folytatódott az NB II-es bajnoki pontvadászat. A megyei rangadó első negyedórájában még kiegyenlített volt a játék (5-5), majd a vendégek átvették a vezetést, a támadásban sajnos fiataljaink hullámvölgybe kerültek, nem találták a jó megoldásokat. A félidei hajrá azonban Granát Dorkáéknak sikerült jobban, és két gólra vissza tudtak zárkózni (11-13). A folytatásban akadémistáink teljesítménye éppolyan hullámzó volt, mint az első félidőben, és a 35. percben már úgy tűnt, hogy eldőlt a meccs (13-19), azonban Farkas Eszterék hatalmasat küzdve egy gólra dolgozták le a hátrányukat (25-26), a végjáték végül megint a vendégeknek sikerült egy kicsivel jobban, így a két pontot ők vihették haza (29-33). A vereségnek köszönhetően a két együttes helyet cserélt a tabellán, és tíz fordulót követően a negyedik helyről várhatják fiataljaink a folytatást.

„Három nap alatt volt két nagyon fontos mérkőzésünk, az MKC elleni találkozón ez érezhető is volt. Sok hibát vétettünk, ennek ellenére visszakapaszkodtunk, de az eredményt már nem tudtuk megfordítani.” -nyilatkozta Bordásné Horváth Marianna edző.

Győri Audi ETO KC – Mosonmagyaróvári KC 29-33 (11-13)

Győri Audi ETO: Nagy Nikolett 2, Lévai Lili 1, Granát Dorka 3, Havasi Virág, Bordás Bianka 3, Nyerges Anna 1, Tóth Gabriella, Halász Viktória, Pádár Laura, Kovács Kata 2, Barta Petra, Soponyai Lili, Dobány Kitti (k), Németh Henriett (k), Farkas Eszter 14, Kövér Luca 3

Edző: Bordásné Horváth Marianna