Nem lehetett pályán Görbicz Anita és Radulovics Bojana sem, akik sérülés miatt hiányoztak a zöld-fehérek keretéből. Radulovics váll-sérülése ugyan már rendbe jött, bajnoki mérkőzésen már játszott is, de Róth Kálmán nem merte őt egy éles mérkőzésen kockáztatni. Görbicz pedig a Vác elleni Magyar Kupa mérkőzésen kapott egy "medvepuszit", amelynek következtében combja bevérzett és az izom is beszakadt egy kicsit.

Nos, egy-két játékos nagyon megijedt attól, hogy nem Görbicz irányít: az első félidőben csak a kapuban remeklő Herr Orsinak, és a mezőnyben Hornyák Áginak köszönhetően tudta tartani a döntetlen körüli állást a Győr. Róth Kálmán próbálta forgatni a csapatot, hol Hornyák, hol Bognár játszott irányítót, de volt olyan is, amikor Vérten balátlövőben, Juhász pedig a balszélen volt támadásban. A 27. perc körül kezdett a csapat megnyugodni, ekkor sikerült is elhúzni négy góllal (13-9).

Rosszkor jött a szünet, mert a második játékrész elejét ugyanolyan rosszul kezdte a Győr, mint az elsőt. Róth Kálmán a mélyvízbe dobta Bognárt és Drávai Gyöngyit is, mindketten egy szép átlövés góllal vetették észre magukat, majd a sok hibának csere lett a vége: visszajött Gogirla és Hornyák, valmint Dokic maradt fent támadásban Spiridon helyett. Ezzel a felállással szép lassan kezdett meglépni ellenfelétől az ETO, helyenként zseniális megoldásokkal bénították Vojcic kapust és a Podgoricát. Hornyák okosan, taktikusan irányított, Herr Orsi szenzációsan védett, Vérten Orsi remekül indult - amikből rendre gólt tudtak elérni -, az egyetlen szépséghiba csak a büntetők kihasználásában volt.

Ennek ellenére megérdemelten nyert 28-20-ra a Görbicz Anitát nélkülöző ETO, amely jövő héten az orosz Lada Togliatti-t fogadja. Tétnélküli lehet a jövő heti mérkőzés, ha vasárnap este nyernek az oroszok, mert akkor ők csoportelsőként, a Győr pedig másodikként biztos nyolcaddöntős lenne.