Az EHF Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a Győri Audi ETO a Team Esbjerg együttesét fogadja. Az összecsapás tétje nem más, mint az egyenesági továbbjutás. A találkozó 2023. február 11-én, szombaton 18 órakor kezdődik az Audi Aréna Győrben. A mérkőzésre jegyek még korlátozott számban kaphatóak a helyszínen kapunyitástól. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az Audi Aréna Győr kapui a találkozó előtt 2 órával, azaz 16 órakor nyílnak.

Parázs hangulatú mérkőzés vár a Győri Audi ETO csapatára szombaton, hiszen az Esbjerg elleni összecsapás tétje nem más, mint a B jelű csoport második helyének megszerzése. Csapatunk és a dán együttes is eddig tíz győzelmet szerzett az idei kiírásban, így 20 pontot gyűjtött. A jobb gólkülönbségnek köszönhetően jelenleg csapatunk áll a második helyen.

A két együttes az első fordulóban csapott össze egymással, ekkor Dániában 31-29-es győri győzelem született. A találkozón csapatunkból Ana Gros kilenc, míg a dánoknál Nora Mörk tizenhárom találatot szerzett.

A Jesper Jensen által vezetett alakulat oda- visszavágón is legyőzte a Buducnostot (WHC Buducnost BEMAX – Team Esbjerg 23-28, Team Esbjerg – WHC Buducnost BEMAX 30 – 20), a Storhamart (Team Esbjerg – Storhamar 35-25; Storhamar – Team Esbjerg 24 – 34), a Kastamonut (Kastamonu – Team Esbjerg 27-43; Team Esbjerg – Kastamonu 39-31); és a Zageb együttesét (Lokomotiva Zagreb – Team Esbjerg 18-30; Team Esbjerg – Lokomotiva Zagreb 33-20). Idegenben vereséget szenvedett a dán együttes a Rapid Bukaresttől (34-32), míg hazai pályán 35-30-ra győzött. Ugyanez a forgatókönyv érvényesült a Metz ellen is, hazai pályán 35-28-ra nyertek a piros-fehér mezesek, míg a franciáknál 26-24-es vereséget szenvedtek. Érdekesség, hogy az idei BL szezonban hazai pályán Dániában csak a Győri Audi ETO tudta legyőzni az Esbjerget.

A dán együttes legeredményesebb játékosa Henny Reistad 95 góllal, őt Kristine Briestol 45, míg Valide Ingstad 44 találattal követi.

A szombati mérkőzés forgatókönyvéhez két szomorú, de ugyanakkor fontos esemény is tartozik. 17:15-től a Győri Audi ETO vezetősége és a szurkolók koszorúzással és néma főhajtással emlékeznek meg a kilenc éve elhunyt egykori vezetőedzőről, Karl Erik Böhnről.

Másik megemlékezés a közelmúlt eseményeire hívja fel a figyelmet, hiszen a héten több ezer ember vesztette életét a Törökország és Szíria területén történt földrengésben. A mérkőzés így egy perces gyászszünettel veszi kezdetét. Az EHF üzenetét közöljük a tragédiával kapcsolatban: „Hétfőn Törökország keleti részét és Szíria egyes területeit pusztító földrengés súlytotta, amely rengeteg emberéletet követelt és sok otthont rombolt le. A kézilabda társadalom Európa szerte összefogott és egy perces néma csenddel fejezi ki szolidaritását, és tiszteleg az áldozatok és a sérültek előtt”

A találkozó előtt Győri-Lukács Viktóriát kérdeztük.

A mérkőzést a szerb Marko Sekulic, Vladimir Jovandic játékvezetőpáros vezeti és a Sport1 élőben közvetíti.

Jegyek továbbra is kaphatóak a Győri Audi ETO hazai mérkőzéseire elővételben a Látogatóközpontban (Győr, Baross Gábor út 21, 9021.) vagy online a https://jegymester.hu/event-host/1100/gyori-audi-eto-kc weboldalon válthatóak. Helyszíni jegyértékesítés a mérkőzés kezdete előtt 2 órával indul az Audi Aréna Győr jegypénztárában, a főbejáratnál.