A K&H női kézilabda liga 15. fordulójában a Győri Audi ETO az Érd csapatát fogadta az Audi Aréna Győrben. Az első perctől kezdve a győri csapat kezében volt az irányítás, és 19-9-es hazai vezetéssel vonulhattak szünetre a felek. A második harminc percben csak a győzelem mértéke volt kérdés még úgy is, hogy a zöld-fehérek fiatal tehetségei vitték a prímet a pályán, végül tizenhat góllal nyert az ETO.

Csapatunk a Győri-Lukács, Ryu, Blohm, Hansen, Nze Minko, Schatzl hatossal és Tofttal a kapuban kezdte meg a mérkőzést. Az első támadásból Blohm kapufát lőtt, majd remek védekezés után Schatzl talált az érdi kapuba (1-0). A 10. percre fordulva 8-3-ra vezetett csapatunk, öt perccel később már hét gólos győri előnyt mutatott az eredményjelző (10-3). Blohm negyedik góljával fordultak a csapatok a félidő utolsó 10 percére, és két perccel később Hansen góljával tízzel vezetett az ETO (16-6). A félidő végül 10 gólos győri vezetéssel zárult.

A második harminc perc Hansen találatával indult (20-9), majd Amandine Leynaud hétméteres védéssel mutatkozott be a kapuban (24-14). A 43. percre fordulva már tizenhárom gólos volt kedvenceink előnye (28-15). A mérkőzésen lehetőséget kaptak fiataljaink is; Farkas Júlia, Ogonovszky Eszter, Győri Alexa mellett pályára lépett a tizennyolc éves beálló Kövér Luca is, aki megszerezte pályafutása első felnőtt NB/I-es gólját. Fiatal tehetségeink jó játékkal hálálták meg Ambros Martín bizalmát. Az Érd együttesében pedig gólt szerzett az a Gerencsér Fanni, aki a tavalyi szezonig Győrben kézilabdázott. A mérkőzés végül 39-23-as győri győzelemmel ért véget.

Ambros Martín: „Fontos megjegyezni, hogy mindkét csapat saját céljaiért küzdött ma a pályán. Az első félidőt lendületesen kezdtük, és jól dolgoztunk védekezésben is. Labdákat tudtunk szerezni, amelyekből helyzetbe kerültünk. A második félidő elején kicsit vesztettünk a koncentrációnkból. Öröm volt látni, hogy fiataljaink hatalmas lelkesedéssel játszottak a találkozón.”

Farkas Júlia: „Nagyon jó mérkőzést játszottunk, és a kitűzött céljainkat mind védekezésben, mind pedig támadásban tudtuk teljesíteni. Örülök, hogy ilyen sokan voltunk fiatalok a pályán. Jó volt érezni, hogy tudjuk hozni mi fiatalok is meccset. Lucának pedig gratulálok az első NB/I-es góljához! Köszönjük edzőnknek a bizalmat!”