A Győri Audi ETO 2023. július 17-én, hétfőn 9 órától kezdi meg a 2023/2024-es szezon bérleteinek árusítását. A korábbi éveknek megfelelően továbbra is egész szezonra szóló belépőket vásárolhatnak meg a csapat szurkolói és az érdeklődők. Elsőként a tavalyi szezonban is bérlettel rendelkezők hosszabbíthatják meg az új évadra szezonkártyájukat, majd augusztus 7-től az új bérletvásárlók számára nyílik lehetőség. A 2023/2024-es évadra a klubvezetés nem emeli meg a bérletek árát.

A 2023/2024-es szezonban a Győri Audi ETO KC 20 tétmérkőzésen biztosan pályára lép majd az Audi Aréna Győrben, hiszen 13 bajnoki fordulót és 7 Bajnokok Ligája csoportmérkőzést biztosan megrendeznek otthonunkban. A BL csoportköre után a csapat helyezésétől függően egy negyeddöntő, vagy egy rájátszás és egy negyeddöntő mérkőzés kerül még megrendezésre Győrben. A fentieken túl a női kézilabda Magyar Kupában a sorozat versenykiírásnak megfelelően az ETO az V. fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe.  Ezt találkozót a kupa sorsolásától függően hazai pályán vagy idegenben rendezik meg.

„Elsősorban szeretném megköszönni minden szurkolónak és szimpatizánsnak, hogy az előző évadban is a csapat mellett álltak, s bíztatták a lányokat. Nagyon fontos, hogy csapatunk mérkőzésről mérkőzésre úgy lép pályára, hogy tudja számíthat az Audi Aréna Győr közönségére. Éppen ezért a klubvezetés úgy döntött, hogy nem emeli meg a tavalyi év szezonbelépőinek árait, tehát mindenki a tavalyi áron válthatja meg szezonbelépőjét. Fontos, hogy a bérletvásárlóinknak úgy, ahogy minden évben elővételes vásárlási joga van, most ez az időszak is hosszabb lesz, ugyanúgy, mint az új bérletvásárlásra is hosszabb idő nyílik. Bízom benne, hogy a 2023/2024-es szezonban is együtt örülhetünk majd a lányok sikereinek az otthonunkban, az Audi Aréna Győrben” - nyilatkozta Endrődi Péter a Győri ETO Kft. ügyvezetője.

A 2022/2023-as szezonban érvényes bérlettel rendelkező szurkolóink természetesen idén is élhetnek elővásárlási jogukkal a bérletmegújítási időszakban 2023. július 17. és augusztus 6. között. Felhívjuk a bérlettulajdonosok figyelmét, hogy csak és kizárólag a lejárt bérletükön feltüntetett ülőhelyükre válthatják meg új idénybelépőiket.

A fennmaradó helyekre új bérletvásárlók számára az értékesítés 2023. augusztus 7-én (hétfőn) indul.

Felhívjuk szurkolóink, szimpatizánsaink figyelmét, hogy 6 éven felüli gyermekek részére bérlet vagy jegy váltása kötelező. 6 éves kor alatt a mérkőzések ingyen látogathatóak, abban az esetben, ha a találkozó időtartama alatt a gyermek, valamely gondviselője ölében foglal helyet!

A bérletek megújítására és vásárlására személyesen az ETO KC SHOP-ban (9021 Győr, Baross G. u. 21.) és online a jegymester.hu oldalon van lehetőség.
(https://jegymester.hu/event-host/1100/Gyori-Audi-ETO-KC

Az Aranybérlet érvényes a Győri Audi ETO KC által szervezett minden hazai bajnoki, Bajnokok Ligája és Magyar Kupa mérkőzésre. A szezonbelépő váltása tulajdonosainak parkolót és külön bejáratot biztosít az Audi Aréna Győrbe. A bérlet, a kispad mögé, a Görbicz és Amorim szektorokba vásárolható.

A Zöld bérlet érvényes a Győri Audi ETO KC által szervezett minden hazai bajnoki, és Magyar Kupa mérkőzésre, valamint a Bajnokok Ligája csoportköri találkozóira (kivéve a negyeddöntő).

A Kék bérlet a Győri Audi ETO KC minden hazai Bajnokok Ligája csoportköri mérkőzésére (kivéve a negyeddöntő) érvényes.

A Fehér bérlet az összes hazai bajnoki mérkőzésre érvényes.

A diákbérlet a Győri Audi ETO KC által szervezett minden hazai bajnoki, Magyar Kupa, valamint Bajnokok Ligája csoportmérkőzésekre (kivéve a negyeddöntő) érvényes. Ez a III. kategóriájú ülőhelyekre vásárolható. Vásárláskor és a mérkőzésre való belépéskor érvényes diákigazolvány felmutatása kötelező!

A jegyértékesítés az egyes találkozókra szeptember elején indul majd.

A 2023/2024-es jegyárak:

(Pótszék jegy vásárlására csak akkor van lehetőség, ha az adott mérkőzésre minden jegy elkelt.)

Az ETO KC Shop nyitvatartási ideje:

Hétfő-péntek: 9:00-17:00

Szombat: 9:00-13:00

Bérletárak a 2023/2024-es idényre: