Győri Audi-ETO KC a negyeddöntőbe jutás szempontjából fontos győzelmet aratott még szombaton a vendég montenegrói Buducnost Podgorica felett a női kézilabda Bajnokok Ligája utolsó előtti csoportfordulójában. Tegnap pedig, mivel az orosz Toljatti gárdája legyőzte a norvég Byasen csapatát, már az is biztossá vált, hogy a győri lányok az utolsó csoportmérkőzés eredményétől függetlenül Európa nyolc legjobb női csapata közé verekedték magukat.

A sikerrel természetesen az elmúlt időszakban kisebb gödörbe került, ám azon láthatóan túljutó együttes edzője, Róth Kálmán is elégedett volt. A szakvezető elárulta: szinte biztos abban, hogy márciusban ismét a régi ETO-t látják majd a pályán a szurkolók, s bízik benne, hogy az eddig hibátlan teljesítményt nyújtó oroszokat is sikerül legyőzniük. Az ETO vasárnap 13 órakor Győrben a Toljattit fogadja.

AUDI-ETO- BUDUCNOST PODGORICA 28-20

A mérkőzés kezdődobását Borkai Zsolt, Győr polgármestere végezte el, aki a találkozó előtt átnyújtotta Vanyus Attila klubelnöknek az önkormányzat támogatását, a csoportmérkőzésenkénti 2,5 millió forintról szóló jelképes csekket. A győri csapatban nem jött rendbe Görbicz Anita combsérülése, így nélküle kellett felvenni a küzdelmet a csapatnak a Buducnost ellen. A találkozót ugyan a vendégek kezdték jobban, a győri zöld-fehérek először csak a 19. perc elején vezettek (7–6), a folytatásban viszont már nem volt kérdéses a találkozó végkimenetele. A kapuban parádézó Herr vezérletével az Audi-ETO a második félidőben végérvényesen felőrölte a montenegróiak ellenállását, s hozta a nagyon fontos két pontot. Róth Kálmán, a győriek vezetőedzője a találkozót követően elsősorban csapata védekezését dicsérte: „Nag yon akartak a lányok, ami támadásban az elején még sokszor görcsösségbe ment át, saját kapunk előtt viszont ez előnyünkre vált. Úgy gondolom, a húsz kapott gól egy ilyen szintû csapat ellen önmagáért beszél.

Meg is ragadnám az alkalmat, hogy gratuláljak ellenfelünknek, hiszen annak ellenére, hogy szinte már teljesen tét nélküli volt számukra a találkozó, igazi sportemberekhez méltóan remekül küzdöttek, méltó vetélytársaink voltak. Persze számítottam erre, biztos voltam benne, hogy nem lesz könnyû ez a mérkőzés." Az elmúlt időszakban mély gödörben lévő együttes az elmúlt héten, úgy fest, túljutott nehézségein. Legalábbis erre engednek következtetni Róth Kálmán szavai: „Az előző mecscsekből alighanem már lehet építkezni, szinte biztos vagyok abban, hogy márciusra ismét a régi ETO-t látják a pályán a nézők." Visszatérve a Buducnost elleni összecsapásra, Róth Kálmán biztos abban, ennél nagyobb különbség semmilyen esetben sem alakult volna ki a két gárda között: „Az elején, mint már említettem, sokat hibáztunk támadásban, kicsit higgadtabb, pontosabb játékkal hamarabb előnyt szerezhettünk volna, de látva a Podgorica küzdeni tudását, ennél több nem volt benne a mérkőzésben.

Elégedett is vagyok, bár a sok kihagyott helyzeten azért még dolgoznunk kell. Ami számomra pozitívum még, hogy azért már meccs közben is látható volt a fejlődés. Szünet után már jobban használtuk ki a védekezésünket. Az így szerzett labdákból fel tudtuk építeni a lerohanásainkat, s tulajdonképpen ezzel fordítottuk végérvényesen a magunk javára a meccset." Herr Orsolya volt egyértelmûen a győriek legjobbja – igaz, rajta kívül is akadtak még kiemelkedően teljesítő játékosok. A válogatott hálóőr így látta az összecsapást: „ Fe l k é - szültünk az ellenfélből, tisztában voltunk azzal, mik az erősségei, mik a gyengéi.

A védekezés végig nagyon jól mûködött, ezzel csapattársaim is sokat segítettek, s szerencsére a második félidőben a támadójátékunk is feljavult. Készülünk a következő feladatra, s bízom benne, hogy a Toljattit is sikerül legyőzn ü n k ." Tatjana Jerominok, a Buducnost vezetőedzőnője így értékelte együttese teljesítményét: „Fiatal csapatunk van, több változáson is átesett a közelmúltban az együttes. Mi már a jövőt építjük, hiszen az idei sorozatban már elszálltak a reményeink. Úgy érzem, becsülettel küzdöttünk, s ha jobb százalékban lövünk, akkor szorosabb is lehetett volna a vége.

Ennek ellenére nem vagyok csalódott. Gratulálok a győrieknek, s nagyon sok sikert kívánok nekik a folytatásban." Győzelmével az Audi-ETO az utolsó csoportmérkőzés eredményétől függetlenül a legjobb nyolc közé jutott kézilabda Bajnokok Ligájában.

A csoport másik mérkőzésén:
Lada Toljatti (orosz)–Byasen (Norvég) 43–39

A csoport állása:

1. Lada Toljatti (orosz) 10 pont/5 mérkőzés,
2. Audi ETO 6/5,
3. Byasen (norvég) 4/5,
4. Buducnost Podgorica 0/5.