Az OSB-s lányok az alapszakasz száz százalékos megnyerése után a rájátszás felsőházában folytatták a küzdelmeket, ahol egy csoportba kerültünk a Váccal, a Veszprémmel, a Vasvárral, a Spartacussal, a Cornexivel, valamint a Fradi első és második csapatával.
Az nyitótalálkozón itthon mérkőztek meg a Váccal, és magabiztosan, 32:19 arányban nyertek. Jó teljesítményt nyújtott a kapuban Oguntoye Viktória, valamint a kilenc gólos Deáki Dóra és a nyolcszor eredményes Csupor Csenge.
Folytatódtak az NBI/B küzdelmei is. A felnőttek között induló együttesünk Tamásiban vizitált sikeresen: végig vezetve, magabiztos győzelmet aratott a házigazdák ellen (33:26). Kiemelkedőt nyújtott a hét gólos Tóth Alexandra és a hatszor eredményes Németh Nedda.
 Az NBI/B ifjúsági bajnokságban szereplő ETO-s hölgyek előbb a Komáromot "intéztek el" Győrben (38:20), majd a Tamási korosztályos csapata ellen tartottak átmozgató edzést (48:15). Előbbi mérkőzésen a nyolcgólos Irmes Mónika és Kisfaludy Anett, utóbbin az egyaránt hétszer eredményes Szalai Babett, Pomozi Nikolett, Horváth Bernadett  és Kisfaludy Anett dícsérhető.
A hét legfájóbb kudarca az Országos Ifjúsági Kupában, a Magyar Kupa mintájára kiírt korosztályos viadal során érte csapatunkat. A Magvassy Sportcsarnokban fogadta a Vasast az ETO, meglepetésre az angyalföldiek 28:25 arányban diadalmaskodtak. Németh Nedda hat, Tóth Alexandra öt, valamint Drávai Gyöngyi négy gólja is kevés volt a sikerhez.

 A fiúk az NB I-es ifjúsági bajnokságban a második helyezett Veszprémhez látogattak, a végig vezető hazaiak sajnos 32:27 arányban megnyerték a találkozót. A csapat húzóemberei Németh Gábor (8 gól), Iváncsik Ádám (7) és Sárközi Dániel (5) voltak.