Kedden - sokak szemében nem várt - vereségbe szaladt bele a Dunaferr, a Magyar Kupában a legjobb négy közé jutásért rendezett párharc első találkozóján ugyanis 32-29-re kikaptak Császárék a cívisvárosban. Igaz, lehetett volna nagyobb különbségû a vereség is, már héttel is vezetett a Debrecen, de a dunaújvárosiak jó hajrájuknak köszönhetően nem várják rossz helyzetből a március 14-i visszavágót.
Ám előtte még sok feladat vár Imre Vilmos együttesére. Rögtön pénteken érkezik a Győr együttese, majd jövő héten csütörtökön Veszprémbe látogat a Dunaferr. Bár utóbbival még senki nem foglalkozik, most a holnap 18 órakor kezdődő találkozó megnyerése a cél. Két dolog miatt is pikáns lesz a találkozó: egyrészt ősszel Győrben döntetlent ért el a Dunaferr, másrészt a Rába-partiakhoz került Széles László és Dénes János, akik sokáig Dunaújvárosban szerepeltek.
- Talán azt gondoltuk, hogy a Szeged legyőzése után mindenkit megverünk. Lám, ez megbosszulta magát Debrecenben, és nem tudtuk a tőlünk megszokott, lendületes játékot produkálni. Így érthető volt Imre Vilmos fejmosása a találkozó után - mondta a keddről Rosta Miklós, majd így tekintett előre: - Fájó volt a győri pontvesztés, úgyhogy van miért törleszteni. Az a célunk, hogy minél nagyobb különbséggel nyerjünk. Persze a Rába-partiaknak meg az, hogy ezt megakadályozzák, közöttük két egykori csapattársunkkal. Jelentem, nem sikerül majd nekik.
Nem igazán ment a játék Debrecenben Zubai Szabolcsnak sem, aki a rengeteg kihagyott ziccer, és a sok technikai hibában látja főként a vereség okait. - Tizenkilenc helyzetet kihagyva, és kilenc labdát eladva nem lehet nyerni. Még a Győr ellen sem, és ezzel nem őket becsülöm le. Holnap egyszerûen át kell rohanni rajtuk, azt a dinamikus kézilabdát kell játszani, amit a Szeged ellen produkáltunk. Ennek megfelelően mindenki százszázalékosan áll a feladat elé. Először verjük meg a Győrt, majd csak utána lehet beszélni a Veszprémről. Ja, és furcsa lesz a jóbarát, Dénes Jani ellen játszani - vélekedett a Dunaferr másik beállója.