Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, tegnap tartotta tisztújító közgyûlését a Győri ETO FKC. Az eddigi elnökség – Kovacsics Imre elnökkel az élen – lemondott, s a korábbi híreknek megfelelően Szijjártó Péter, a győri közgyûlés gazdasági bizottságának elnöke elvállalta a felkérést, így tegnaptól társadalmi elnökként irányítja a nagy múltú klubot, mely az utóbbi években rendre élethalálharcot vívott a fennmaradásért. Munkáját ügyvezetőként a SEAT Foton Győr női kosárlabdacsapatánál hasonló feladatkört ellátó Fûzy András, elnökségi tagként pedig Simon Róbert alpol - gármester, Borsi Róbert és Szabó Erik önkormányzati képviselők, valamint Borkai Zsolt polgármester főtanácsadója, Benkő Szilárd segíti.
"Természetesen ez nem a végleges elnökség, a szponzori tárgyalások lezárultával bővül a létszám. Most az volt a legfontosabb, hogy a legkisebb zökkenőkkel folytatódjon az élet a klubnál, hiszen a bajnokság tart, rendezni kell az adósságokat, s meg kell teremteni a feltételeit a bajnokság nyugodt befejezéséhez, valamint a továbblépéshez. A válságkezelésben Fûzy Andrással már van gyakorlatunk, hiszen a női kosárlabdacsapat ennél is roszszabb helyzetben volt, s ma a szakág egyik legnyugodtabb hátterû klubja. Ahogyan a kosarasoknál, úgy itt sem ígérem, hogy rövid távon bajnokesélyes csapat lesz Győrött, azt azonban nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy mind anyagilag, mind szakmailag megteremtjüka feltételeket a nyugodt munkához" – mondta Szijjártó Péter.
A csapatnak új neve lesz, amíg azonban nem kerül pont a tárgyalások végére, addig Szijjártó Péter nem nyilatkozik erről. "Ha minden jól alakul, akkor jövő pénteken a Debrecen elleni hazai meccsen ünnepélyes keretek között bejelenthetjük a névadó szponzort" – tette hozzá az elnök.
Fûzy András mindehhez annyit fûzött hozzá, hogy a klub anyagi helyzetének gyors átvilágítása az elsődleges feladat. „Reményeink szerint egy hónap múlva már rendezett viszonyok, kiszámíthatóság jellemzi majd a férfi kézilabdacsapatot is" – mondta az ügyvezető.
Jelen volt a közgyûlésen Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára is, aki örömmel vette, hogy megmenekült a férfiszakág Győrött. "Óriási veszteség lett volna, ha egy ilyen patinás klub eltûnik a süllyesztőben. Győr a kézilabdázás igazi fellegvára, de csak úgy maradhat az, ha a női csapat mellett egy jó férfigárdával is rendelkezik. Ez ügyben történt most jelentős előrelépés" – nyilatkozta Sinka László.

Borkai társadalmi elnök lett

A női csapat, az Audi ETO életében is történtek változások tegnap. Vanyus Attila, a klub elnöke bejelentette, hogy a több éve megüresedett társadalmi elnöki posztot a jövőben Borkai Zsolt, Győr polgármestere tölti be, míg az elnökségbe delegálták Kalmár Ákos képviselőt. Mint azt Vanyus Attila és Borkai Zsolt elmondta: a gyors felkérésre gyors válasz érkezett, a város első embere egy percig nem gondolkozott azon, hogy igent mondjon a jelenleg legsikeresebb győri csapatsport elnökségének.
"A női csapat szerte Európában népszerûsíti Győrt, ráadásul a város eddig is szívügyének tekintette a gárdát, hiszen napjainkban is kiemelt támogatója . Ez a jövőben is így marad, sőt, így talán még több pénz folyhat be a klub kasszájába. Szükség is van rá, hiszen Európa legjobbjaival kell hétről hétre felvenniük a versenyt a lányoknak" – jegyezte meg Borkai Zsolt.