A bajnok MKB Veszprém már tegnap is megsemmisítő csapást máért a Győr együttesére a férfi kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében a két csapat első mérkőzésén. A 28 gól különbségû találkozó után már tudni lehetett, hogy Tóth László csapatának semmi esélye nem maradt arra, hogy valamennyire is szorossá tegye a párharcot.
A találkozót tehát csak amiatt kellett lejátszani, mert a rendszer szerint oda-visszavágós rendszerben rendezik a kupasorozatot ebben a szakaszában.
A veszprémiek is valahogy így álltak hozzá az „összecsapáshoz”, hiszen a mérkőzés elején a győriek ragadták magukhoz a vezetést, és az MKB csupán arra ügyelt, hogy tartsa magát a: ne égjen le hazai közönség előtt.
Az első játékrész vége előtt két perccel Zdravko Zovko együttese még háromgólos hátrányban volt, azonban a szünetre egyenlítettek a hazaiak.
A második játékrész elején aztán összekapta magát a Veszprém, és hét perc alatt hatgólosra növelte a különbséget a maga javára, és ezzel egyben tudatosította is a győri játékosokban, hogy hiába reménykedtek egy esetleges szoros mérkőzésben - netán győzelemben -, erre esélyük sincs.
A hazaiak fórja folyamatosan nőtt a mérkőzés végéig, míg végül a bajnok tizennyolc góllal győzte le a zöld-fehéreket.
Az MKB így végül 101-55-ös összesítéssel jutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában.

Mestermérleg
Zdravko Zovko:
A Magyar Kupa-győzelem felé vezető úton teljesítettük azt, hogy a legjobb négy közé jutottunk. 
Tóth László: Letudtuk a kötelezőt. A két meccsen elértük azt, amit elterveztem, sok sikert a Veszprémnek a folytatásban. 

Továbbjutott a Veszprém KC