A Tisza-partiaknál folytatja a nyártól a kétszeres BL-győztes, 26 éves szlovén Luka Zvizej, aki jelenleg a spanyol Teka Cantabria szélsője. A zuhanyhíradó szerint a Szeged nem elégszik meg ennyivel, bombaerős csapatot toboroz, amelyik felveheti végre a versenyt a Veszp- rémmel.
Amíg a drukkerek a Szegedről diskuráltak, a Győr gyorsan vezetést szerzett, s a félidő végéig ügyesen tartotta magát. Volt, hogy hárommal is vezetett (15:18), de Zovko mester időben rendet tett a fejekben, így egyenlő állással fordultak a csapatok (18:18). A második játékrészben 19:19 után a hazaiak ritmust váltottak, nyolc góljukra csak kettővel válaszoltak (28:21), s ezután már csak a különbség mértéke volt kérdéses.
Az MKB Veszprém az első félidőben sok ziccert és helyzetet elpuskázott, a Győr pedig, amíg az erejéből bírta, remekül támadott és védekezett. Fordulás után a nagyobb játékerőt képviselő hazaiak esélyt sem hagytak a nagy szívvel küzdő vendégeknek.

Zdravko Zovko: Teljesítettük a célunkat, négy között vagyunk a Magyar Kupában.
Tóth László: Letudtuk a kötelezőt, a két meccsen elértük, amit előzetesen elterveztünk. Gratulálok a Veszprémnek, további sok sikert.