Szerdán látványos játékkal, magabiztos győzelmet aratott az Audi ETO női kézilabda csapata a Magyar Kupában. A Vasas elleni 41:24-es siker azt jelentette, a gárda sorozatban a 10. meccsét nyerte az MK-ban, és ott van a Debrecen, a Dunaferr és az FTC mellett a legjobb 4 között. A mieink leggólerősebb játékosa Görbicz Anita volt, aki 10 találatig jutott, de a balszélsőket is csak dícsérni lehet, hiszen Vérten is és Juhász is egyaránt 100%-ban bedobta a helyzeteit. A szerdai hiányzók közül biztosan ott lesz szombaton a pályán Ana Dokics. A beállóst pihentette Róth Kálmán, hiszen mint mondta rá a támadásban és a védekezésben is egyaránt komoly szerep juthat. A szakvezető elmondta: teljesen kielemezték a Larvik játékát, és reméli, hogy mindaz, amit gyakoroltak visszaköszön majd a BL mérkőzésen is.