HÍREK

NBI

Hatgólos győzelem Siófokon

Nagy Kata

A Győri Audi ETO KC együttese Siófokra utazott a K&H női kézilabda liga soron következő fordulójára. Az első félidő kezdetben szoros küzdelmet hozott, a szünetre azonban már magabiztos előnnyel vonulhattak a zöld-fehérek. Kiss a második játékrészben is parádés védésekkel segítette a győri védőfal munkáját, végül hatgólos győzelmet és újabb bajnoki pontokat ünnepelhettek a vendégek.
Végeredmény: 21-27 




audi banner

1. félidő
A vendég győriek a Görbicz, Tomori, Groot, Broch, Mörk és Knedlikova felállásban kezdték a találkozót, kapuban Kiss.
A mérkőzés első gólját Broch szerezte beállóból, majd Nze Minko és Görbicz folytatta a sort (1-2), majd gyors egymásutánban Ferenczy, Tomori, Groot és Böhme is feliratkozott a gólszerzők listájára. Tomori becselezte magát egészen az ellenfél hatosáig, majd Knedlikova szélről talált be – így 3-6-ra módosult az eredmény. Aoustin, Nze Minko és Jezic góljainak köszönhetően egyenlített a hazai csapat a találkozó 12. percében, Mörk azonban válaszul hatalmasat bombázott Dedu kapujába. Nze Minko, Mörk, Tomori és ismét Mörk neve mellé jegyezhettük az újabb találatokat, majd az első hazai időkérést követően Oftedal duplázott (7-11). Kiss remek hárításokkal biztosította csapattársai mögött a védelmet. Bódi és Broch góljaival hatra (7-13) nőtt a különbség a győriek javára öt perccel a félidei szünet előtt. Az eredmény végül Elghaoui, Mörk és Broch jóvoltából 8-15-re módosult.
Félidei eredmény: 8-15


2. félidő
A második félidőben elsőként Bódi talált be lerohanásból, majd védekezésben kétperces kiállítással büntették a győri játékost a játékvezetők. Nze Minko értékesítette a csapata javára megítélt hétméterest, majd Jezic újabb hetest harcolt ki – Kiss parádésan hárította. Groot átlőtte a siófoki védőfalat, ezzel nyolcra (9-17) növelte csapata előnyét a találkozó 35. percében. Nze Minko, Broch és Jezic talált be – Broch kiállítását követően Böhme büntetőt értékesített (12-18). Such és Groot gólját követően ismét emberhátrányba kerültek a vendég győriek, Puhalák ült le két percre a kispadra. Broch és Bódi találatát követően a második játékrész feléhez közeledve időt kért Lars Rasmussen. Tomori átlövésgóljával a mérkőzésen először kilencre nőtt a különbség (13-22), majd Geiger, Mörk, Böhme és Elghaoui volt eredményes. Lerohanásból Nze Minko, beállóból Elghaoui talált be. Oftedal és Aoustin góljait mindkét oldalról kihagyott hétméteres követte – Groot törte meg a gólcsendet (19-25). A találkozó utolsó öt percében Tomori, Groot, Böhme és Jezic góljai alakították ki a 21-27-es végeredményt.
Végeredmény: 21-27
 

Lars Rasmussen: "Büszke vagyok a lányokra a mai teljesítményük miatt. Kikapni sosem jó, de az elmúlt időszak nehézségei után volt tartásunk és egy jó mérkőzést tudtunk játszani a világ egyik legjobb csapata ellen."

Ambros Martin: "A bukaresti vereség után fontos volt, hogy megszerezzük a két bajnoki pontot. Mindkét csapatnak voltak problémai, de a játékon nem látszódott. Elégedett vagyok a látottakkal."

Katarina Jezic: "Ma kitettük a szívünket a pályára és ez néha fontosabb mindennél. Vannak nehézségeink, de csak előre szabad tekintenünk." 

Nora Mörk: "Fontos győzelmet arattunk. Ismét voltak hiányzóink, büszke vagyok a csapatra, hogy sikerült begyűjtenünk a két pontot."


eset


eset
K&H női kézilabda liga 16. forduló
Siófok KTC KFT
Győri Audi ETO KC
21
27
8-15

Siófok KTC KFT

5 Geiger Melinda
1
6 Asma Elghaoui
3
7 Bozsok Dóra
 
8 Simone Böhme
4
13 Camille Aoustin
2
16 Denisa Dedu
 
17 Katarina Jezic
3
20 Takács Eszter
 
21 Mazák-Németh Csilla
 
23 Such Nelli
1
24 Erdősi Ildikó
 
27 Estelle Nze Minko
6
34 Ferenczy Fruzsina
1
47 Sárosi Nanetta
 
55 Gercsó Nóra
 

Győri Audi ETO KC

3 Jana Knedlikova
1
4 Afentaler Sára
 
10 Nora Mörk
4
13 Görbicz Anita
1
14 Pál Tamara
 
15 Oftedal Stine Bredal
3
23 Tomori Zsuzsanna
5
27 Groot Cornelia
5
31 Broch Yvette
5
32 Fodor Csenge
 
33 Bódi Bernadett
3
57 Puhalák Szidónia
 
73 Kiss Éva
 
85 Grimsbö Kari Aalvik
 
6 Varga Emőke
 
 
Vezetőedző
Lars Rasmussen
Vezetőedző
Ambros Martín
Kiállítás | 4 perc
Kiállítás | 12 perc
Hétméteres | 5/3
Hétméteres | 2/1
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor