HÍREK

Utánpótlás

Bajnoki címet hozott a pünkösd hétvége

Nagy Kata

Az U11-es korosztály számára kiírt Gyermekbajnokság országos döntőjében kétgólos győzelmet aratott az FTC KN KFT II.- Mivitotal ellen, így bajnoki címmel búcsúzhat utánpótlás csapatunk a 2016-2017-es kézilabdás idénytől.
Gratulálunk!

 




audi banner

„Az elmúlt évben ez a 2005-ös születésű csapat már a 2004-es korosztály versenyén is sikerrel szerepelt. Úgy gondolom, a siker legfőbb titka nem más, mint a munka, munka és munka. A 2016/2017-es szezonban 35 mérkőzést vívott csapatunk, ami nem kevés, de úgy gondolom, az eredmény minket igazol. Köszönetet szeretnék mondani segítőimnek, a szülőknek, azon edző kollégáknak és vezetőknek, akik folyamatosan segítették munkámat.” – mondta Horváth János, a csapat edzője.

Az országos döntő végeredménye és részletei:
FTC KN KFT II.- Mivitotal - Győri Audi ETO KC II. 19 - 21 (9-13)
Sportcsarnok Szigetszentmiklós, Játékvezetők: Hantos Dorina, Rózsahegyi Brigitta.
FTC: Bárány Panna, Mészáros Virág, Menczer Lili Zsófia, Helm Boglárka 5 (1), Hunya Eszter, Horváth Fanni 3, Geri Zita Cecília, Fogl Zengő 6, Szentkirályi Lotti, Papp Dorka 4, Szabó Zille 1, Koncz Renáta, Cservák Tímea, Maracskó Franciska. Edző: Pádár Ildikó.
GYŐR: Csendes Bella, Bérci Dorka, Gönczöl Vivien 6, Halász Viktória Napsugár 3, Kövér Luca 1, Kreták Anna 3, Major Zoé Viktória, Németh Júlia Emma 4 (2), Szakonyi Evelin 1, Temesvári Natália 1, Turi Barbara 1, Turi Bianka 1.
Edző: Horváth János.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 1/1, ill. 2/2.

Legjobb kapus: Csendes Bella
Legjobb irányító: Németh Júlia Emma

Gratulálunk a bajnoki címhez és jó pihenést kívánunk a csapatnak a nyári szünetben!
 



eset