A Győri Audi ETO KC elindítja a szeptember 19-i, Podravka Vegeta elleni Bajnokok Ligája mérkőzésére a jegyek értékesítését ütemezéssel – először az idei szezonban, ill. a tavalyi évad kék bérlettel rendelkező szurkolók vásárolhatják meg helyeikre a jegyeket. A jegyértékesítés szeptember 8-án, kedden veszi kezdetét a tavalyi őszi időszakhoz képest csökkentett jegyárakkal.
Bajnokok Ligája
Az EHF bécsi központjában rendhagyó módon online rendezvény keretében kisorsolták a 2020/21-es DELO Női Kézilabda Bajnokok Ligája csoportjait. A változó lebonyolításban két nyolcas csoportban küzdenek meg egymással a legjobbak.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) döntése értelmében törölték a 2019/20-as szezon hátralévő részét, így biztos, hogy 2020-ban nem rendeznek se nyolcas, se négyes döntőt Budapesten. Klubunk mély megdöbbenéssel fogadta a döntést. A játékoskeret is átlakul a törlés miatt, Katarina Bulatovic befejezi pályafutását.
Az Európai Kézilabda Szövetség törölte a 2019/2020. évi DELO WOMEN’S EHF Bajnokok Ligája döntő hétvégéjét, amelyre 2020. szeptember 3-6. között került volna sor Budapesten.
A rendelkezésünkre álló információk alapján hamarosan közleménnyel jelentkezünk.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) közzé tette csoportkörének július 1-ei sorsolásához szükséges kalapbeosztásokat – a Győri Audi ETO KC az 1. kalapba került. A BL versenyrendszerének női szakágában a 2020/21-es szezonban változásokra kell számítani, a továbbjutás rendszere módosul. A változásoknak köszönhetően több BL mérkőzésen szurkolhatunk kedvenceinknek.
Az EHF Végrehajtó bizottsága 2020. június 18-i ülésén kijelölte a korábban már nyilvánosságra hozott 9 csapat mellett kik vehetnek részt a sorozat 2020/21-es szezonjának küzdelmeiben.
Kihirdette a 2019/20-as BL szezon All-Star csapatának tagjait az Európai Kézilabda Szövetség. Három játékos képvislei klubunkat a legjobbak között.
A Győri Audi ETO KC rutinos montenegrói jobbátlövője Katarina Bulatovic ugyan korábban már bejelentette, hogy a 2019/20-as szezon végeztével befejezi aktív játékos pályafutását, de a koronavírus-helyzet miatti leállást követően megváltoztatta döntését és folytatja karrierjét Győrben.
6 játékosunk, és vezetőedzőnk, Danyi Gábor is érdekelt az EHF szavazásán, ahol a csonka 2019/20-as éved legjobbjait keresik. Bárki szavazhat kedvenceinkre, és kérjük adják is le voksaikat a Győri Audi ETO KC jelöltjeire!
Az Európai Kézilabda Szövetség Végrehajtó Bizottsága 2020. április 24-i ülésén több döntést is meghozott az európai kézilabda sorozatok sorsáról tekintettel a koronavírus okozta helyzetre. A klubunkat érintően a DELO EHF Női Kézilabda FINAL4 kapcsán hozott, egyelőre nem végleges döntést a grémium.