Az EHF tájékoztatása alapján hivatalossá váltak a Bajnokok Ligája versenysorozat következő szakaszának mérkőzései. A Győri Audi ETO KC a középdöntőben elsőként a román CSM Bukarest együttesével találkozik hazai pályán, majd februárban a norvég Vipers, márciusban pedig hazai nagy riválisa, a Ferencváros ellen bizonyíthat az Audi Aréna Győrben.
A BL-középdöntő hazai mérkőzéseire – valamint az új esztendő magyar bajnoki találkozóira és a Mosonmagyaróvár elleni Magyar Kupa fordulóra – november 30-án (pénteken) indul a jegyértékesítés!
Bajnokok Ligája
Valósággal földbe döngölte ellenfelét a Győri Audi ETO KC csapata utolsó Bajnokok Ligája csoport mérkőzésén. Amorimék támadásban csodálatos akciók végén könnyű gólokat szereztek, míg hátul kőkeményen védekeztek, az ellenfél támadójátékát valósággal megfojtották, végül nagyon sima húsz gólos győzelmet arattak a horvát, HC Podravka Vegeta ellen. (37-17)
Utolsó mérkőzésén lépett pályára csapatunk a 2018-as évben szombaton az Audi Aréna Győrben. Az EHF Női Kézilabda Bajnokok Ligája 2018/19-es kiírásának utolsó csoport mérkőzésén a mieink, az előzetes várakozásoknak megfelelően esélyeshez méltóan játszottak az egész találkozón és arattak nagyon magabiztos húsz gólos győzelmet. (37-17) Csapatunk a maximálisan tovább vihető 8 ponttal várja a középdöntő küzdelmeit.
Utolsó csoport mérkőzésére készül a Győri Audi ETO KC csapata a HC Podravka Vegeta ellen az EHF Női Bajnokok Ligája idei 2018/2019-es kiírásában. A zöld-fehérek a mezőnyben egyedüliként 100%os teljesítménnyel várják a mérkőzést és egy esetleges újabb győzelem esetén egyrészt hibátlanul zárnák a csoportkört, másrészt pedig a maximálisan megszerezhető pontszámmal várhatnák a középdöntő küzdelmeit.
A HC Podravka Vegeta elleni BL-csoportkörös záró fordulóra a vendég együttes részére kötelezően fenntartott belépőkből a mai napon küldött visszajelzésük alapján felszabadult néhány, melyeket online a jegymester.hu felületén, személyesen pedig a belvárosi Látogatóközpontban, vagy a mérkőzés napján, kapunyitást követően a helyszínen válthatnak meg.
Ne maradjanak le az idei év utolsó meccséről – szurkoljunk együtt a győri lányoknak!
Zöld-fehér együttesünk az elmúlt hétvégén Ljubljanában lépett pályára a BL-csoportkör utolsó előtti fordulójában. A végül kilenc gólos győzelmet hozó találkozón Kari Brattset szépségdíjas cundert mutatott be a nagyközönségnek, melyet az EHF TV be is választott a TOP5 legszebb gól közé.
Több, mint 400 győri szurkoló kísérte el csapatunkat Ljubljanába, ahol az utolsó idegenbeli csoport mérkőzését játszották a lányok az RK Krim Mercator ellen. Az első félidőben a végig magabiztosan játszó csapatunknak hat gólos előnyt sikerült kiharcolnia, amit a második félidőben még hárommal toldottak meg Görbiczék és végül kilenc gólos győzelmet arattak. (23-32)
A hétvégén folytatódnak az EHF Női Kézilabda Bajnokok Ligája 2018/19-es kiírásának küzdelmei. Az előző fordulóban a Thüringer HC ellen hazai pályán kiharcolt győzelmet követően, Danyi Gáborék idegenben, az RK Krim Mercator otthonában biztosíthatják be csoportelsőségüket.
A Győri Audi ETO KC csapata egy rendkívül nagy ellenállást tanúsító Thüringer HC-val találta szembe magát. Habár a támadójáték akadozott és védekezésben sem volt meg a kellő keménység, mindenképpen elmondható, hogy az ETO küzdeni tudásból jelesre vizsgázott és végül 3 gólos győzelmet aratott, így továbbra is 100%-os mérleggel vezeti az EHF Női Kézilabda Bajnokok Ligája 2018/19-es kiírásának „C” jelű csoportját.
Az első három mérkőzést követően, a Győri Audi ETO KC hibátlanul vezeti az EHF Női Kézilabda Bajnokok Ligája „C” csoportját. A zöld-fehérek a 4. fordulóban a Thüringer HC-t fogadják, akit az előző fordulóban, a második félidő elején mutatott szenzációs játékának köszönhetően könnyedén felülmúlt. Danyi Gáborék az újabb győzelem reményében futnak ki a pályára hétfőn, az Audi Aréna Győrben.