GYŐRI ETO KFT.
17 x Magyar Bajnok
15 x Magyar Kupa győztes
6 x Bajnokok Ligája győztes

K&H Liga

„Uraltuk a mérkőzést” – összefoglaló
„Uraltuk a mérkőzést” – összefoglaló

A magyar bajnokság soron következő fordulójában a tabella középmezőnyében szereplő Dunaújváros együttese ellen léptünk pályára. A találkozó kezdetétől egészen a hatvanadik perc leteltéig nem hagytunk kétséget afelől, hogy azért jöttünk, hogy tovább növeljük bajnoki pontjaink számát – remek játékkal magabiztos győzelmet arattunk.
Végeredmény: 21-34

Magabiztos győzelem a Dunaújváros ellen
Magabiztos győzelem a Dunaújváros ellen

A K&H női kézilabda liga 7. fordulójában Szekszárdra utazott csapatunk, hogy a Dunaújváros együttese ellen töltsük vendégszereplésünket. A zöld-fehér mezes győri lányok az első perctől kezdve magukhoz ragadták a kezdeményező szerepet, kiváló kapusteljesítmény segítette a védők munkáját, mezőnyjátékosaink pedig remekül irányították a játékot, a félidei szünetre megszerzett ötgólos előnyt pedig sikerült a végére 13-ra növelni.
Végeredmény: 21-34

A Dunaújváros ellen küzdünk pénteken a bajnoki pontokért
A Dunaújváros ellen küzdünk pénteken a bajnoki pontokért

Október utolsó magyar bajnoki összecsapását a Dunaújvárosi Kohász KA ellen vívjuk idegenben, október 25-én (pénteken) 18 órai kezdettel.
A találkozó élő közvetítése megosztva – az első félidő kizárólag az m4sport.hu online felületén, a második harminc perc pedig már az M4 Sport televíziós csatornán  – valósul meg.

Véglegesek a DVSC-SCHAEFFLER elleni bajnoki mérkőzéseink időpontjai
Véglegesek a DVSC-SCHAEFFLER elleni bajnoki mérkőzéseink időpontjai

A Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos tájékoztatása értelmében MÓDOSULT csapatunk a DVSC-SCHAEFFLER elleni K&H női kézilabda liga 10. fordulójában esedékes HAZAI összecsapásának , és VÉGLEGESSÉ VÁLT a 23. fordulóban esedékes IDEGENBELI mérkőzésének időpontja.
A fent említetteknek megfelelően az Audi Aréna Győrben 2019. november 12-én (kedden) 18 órakor fogadjuk a Debrecen csapatát, míg idegenben 2020. április 24-én (pénteken) 18 órai kezdettel töltjük vendégszereplésünket a Hódos Imre Sportcsarnokban.
Végleges mérkőzés-menetrendünkről weboldalunk ESEMÉNYEK menüpontja alatt informálódhatnak.

„Jó tempójú meccset játszottunk” – összefoglaló
„Jó tempójú meccset játszottunk” – összefoglaló

Gólzáporos találkozóra került sor október 16-án az esti órákban az Audi Aréna Győr falai között – Danyi Gábor együttese az Érd csapatát fogadta. A vendégek nagy lelkesedéssel kezdtek, azonban zöld-fehér mezes lányaink remek tempót diktáltak, védekezésben és támadásban is extra teljesítményt nyújtva már a félidei szünetre hatgólos előnyre tettek szert, a végére pedig 11-re nőtt a különbség.

11 gólos győzelem az Érd ellen
11 gólos győzelem az Érd ellen

A K&H női kézilabda liga 6. fordulóját játszottuk késői órákban az Audi Aréna Győrben az Érd csapata ellen. Az első félidő első részében kialakult fej-fej melletti csata után hat gólos különbséggel mehettünk az öltözőbe, majd a második félidő 11. percére megszereztük a 11 gólos előnyt, és ezt tartani is tudtuk a mérkőzés végéig.
Végeredmény: 39-28

Szerdán az Érd elleni bajnokival folytatjuk
Szerdán az Érd elleni bajnokival folytatjuk

A hétvégi csehországi kitérőt követően sem adatott túl sok idő a pihenésre, szerdán már ismét magyar bajnoki forduló vár Stine Oftedalékra. Zöld-fehér mezes lányaink az Érd együttese ellen bizonyíthatnak a K&H női kézilabda liga soron következő összecsapásán. Az október 16-án (szerdán) 20 órai kezdettel az Audi Aréna Győrben megrendezésre kerülő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
A hangulat és az izgalmas pillanatok garantáltak – tarts velünk Te is, még nem késő beszerezni belépőd!

„Nem volt könnyű meccs” – összefoglaló
„Nem volt könnyű meccs” – összefoglaló

A BL-csoportkör rajtja után ismét a K&H női kézilabda ligában lépett pályára együttesünk, ezúttal Békéscsabára utaztak zöld-fehér mezes lányaink. Szoros első félidőt követően a második játékrészben kezdett összeállni a játékunk, végül magabiztos győzelmet arattunk és újabb bajnoki pontokkal gazdagodva térhettünk haza.

Elhoztuk a két pontot Békéscsabáról
Elhoztuk a két pontot Békéscsabáról

A K&H női kézilabda liga 5. fordulójában hosszú útnak vágott neki címvédő együttesünk, a Győri Audi ETO KC. A bajnoki összecsapás első félidejének játékán talán épp az utazás fáradalmai ütköztek ki, azonban a második játékrészben egyre inkább kezünkbe vettük az irányítást és a végére 11 gólos különbséggel zártunk.
Végeredmény: 19-30

Bajnoki fordulóra utazunk Békéscsabára
Bajnoki fordulóra utazunk Békéscsabára

A hétvégi BL-nyitányt követően bajnoki összecsapás szerepel ismét csapatunk menetrendjében, október 9-én (szerdán) Békéscsabára utaznak Danyi Gáborék. A K&H női kézilabda liga 5. fordulójában esedékes találkozó 18 órakor veszi kezdetét – kövessék online élő közvetítésünket hivatalos YouTube csatornánkon!

Támogatóink

Audi HungáriaGyőr
OTP Bank Nyrt.TippmixMIZUNO
Endo Plus ServiceLeier Hungária Kft.TCLORFK-Országos Balesetmegelőzési BizottságOILPHOENIX PHARMASzimpatka
Csapatsport.comGYŐR-SZOLHajdúsajtCutler Fitness GyőrCserpes Sajtműhely Kft.Cső-Lavina Kft.Eurokardán Kft.Porta ÉtteremSzéchenyi EgyetemHavanna Club Kft. (DiVino)Hotel KálváriaB&F Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.GABUSZ Kft.FAMULUSLagunaSolydentWalter Autó GyőrUnicentralMinimaxMagic System SzámítástechnikaTernyák Trade Kft.Nutri8MedVieÚj ZöldfaVis VitalisWaberersSiegerPaneerClimate ActionFodorHolland Unió
VDZ SYSBercsényi Miklós IskolaAudi Aréna GyőrKisalföld.huGyőr+OxygenTerpola Web & MarketingESET NOD 32
Termék a kosárba került!