Épp hogy kijöhettek a karanténból a csapat tagjai a moszkvai utazás után, máris jön a követkő mérkőzés. Ezúttal Szombathelyig kell utazni K&H Női Kézilabda Liga mérkőzésre.
K&H Liga
Közlemény a Békéscsaba ellni meccs elmaradásáról
Az Érd elleni bajnoki rajtot követően, egy héten belül második NBI-es összecsapásán lépett pályára zöld-fehér mezes együttesünk. A Kisvárda elleni hazai mérkőzés újabb két bajnoki pontot hozott Danyi Gábor csapatának, aki a győzelem kulcsát a felkészültségben és a fegyelmezettségben látta.
A K&H női kézilabda liga újabb állomásán, a bajnoki versenysorozat első hetének zárásaként a Kisvárda Master Good SE csapatát fogadtuk. Zöld-fehér mezes együttesünk hamar magához ragadta a kezdeményező szerepet, magabiztos helyzetkihasználással már a félidei szünetre tízgólos előny tudatában vonulhattunk az öltözőbe. A második harminc perc is hasonló játékot hozott, a mérkőzés végeztével gólos győzelmet ünnepelhettünk.
Végeredmény: 33-20
Második bajnokijára készül a Győri Audi ETO KC csapata. Az ellenfél ezúttal a Kisvárda lesz az Audi Aréna Győrben. Az Érd elleni siker után ezen a mérkőzésen is a két bajnoki pont itthon tartásáért száll harcba Danyi Gábor csapata.
Szeptember első napján hosszú „kényszerpihenőt” követően zöld-fehér mezes együttesünk ismét tétmérkőzésen lépett pályára. Az Audi Aréna Győrben, több mint 2000 néző előtt megrendezésre került találkozón az ÉRD újjáalakult együttesét fogadtuk a K&H női kézilabda liga aktuális fordulójában, s arattunk fölényes győzelmet hazai pályánkon.
Hosszú, 2020. március 7-e óta tartó kézilabdamérkőzés nélküli szünetet követően ismét labdapattogástól és szurkolástól volt hangos az Audi Aréna Győr. A 2020/21-es bajnoki szezon első mérkőzésén az Érd együttesét fogadtunk otthonunkban. A találkozón Danyi Gábor vezetőedző minden játékosának adott bizonyítási lehetőséget, a három új igazolásunk – Laura Glauser, Silje Solberg és Lukács Viktória – remek bemutatkozása mellett külön öröm, hogy akadémista tehetségünk, Csekő Brigitta is hozzá tudott járulni a sikeres szezonkezdéshez. Csak így tovább, csajok!
Végeredmény: 35-17
Több korlátozással ugyan, de elindul a 2020/21-es K&H Női Kézilabda Liga szezon a Győri Audi ETO KC – Érd összecsapással. A mérkőzést, amelyen egyértelmű győzelmi szándékkal lép pályára csapatunk élőben közvetíti az M4 Sport.
A koronavírus-járvány okozta helyzet kezelésére a Magyar Kézilabda Szövetség illetékes bizottságai és az NBI-es klubok által alkotott Profi Liga folyamatos egyeztetéseket folytatott a bizonytalanságok jelen körülmények között lehetséges minimálisra csökkentésére, illetve a nemzeti bajnokság eredményes lebonyolítására, melynek következményeként módosult a versenykiírás. A 2020/21-es bajnokság versenynaptára sűrűsödött, így a K&H női ligában 20 forduló lebonyolítására kerül sor még a 2020-as esztendőben.
2020. augusztus 31-én (hétfőn) kezdi meg klubunk, a Győri Audi ETO KC a 2020/21-es szezon hazai bajnoki mérkőzéseire érvényes jegyek értékesítését, ütemezve, változatlan áron! Jegyvásárlásra személyesen a győri Látogatóközpontban – továbbá mérkőzésnapokon kapunyitást követően az Audi Aréna Győr főpénztárában is –, online pedig a www.jegymester.hu felületén lesz lehetőség.
Bővebb információ cikkünkben és weboldalunk JEGYINFÓ felületén.