Egy héttel legutóbbi összecsapása után a K&H női kézilabda liga 3. fordulójában első idegenbeli bajnokiján, az Alba Fehérvár KC otthonában lép pályára zöld-fehér mezes együttesünk. A találkozó 2019. szeptember 13-án (pénteken) 18:30-kor veszi kezdetét – online közvetítésre ezúttal a hazai együttes hozzájárulásának hiányában nem kerül sor.
K&H Liga
A bajnoki menetrend soron következő állomásán az NBI újonc fővárosi együttessel, a Szent István SE-vel mérkőztünk meg az Audi Aréna Győrben. Szélsőink remek napot fogtak ki, összgólszámunk közel felét az ő nevük mellett jegyezhettük, s a találkozó végére kialakult magabiztos előnynek köszönhetően a bajnoki pontokat is itthon tartottuk.
A K&H női kézilabda liga 2. fordulójában ismét hazai pályán, ezúttal az idény bajnoki újonca, a Szent István SE ellen bizonyíthattak zöld-fehér mezes kedvenceink. Eleinte mindkét oldalon sok hibával, kissé nehézkesen indult a találkozó, a félidei szünetre azonban már hétgólos előnyre sikerült szert tennünk, melyből a fiatal szélső Faluvégi jócskán kivette részét. A második játékrészben Fodor és Bódi is jól szállt be, a végjátékban sikerült tovább növelnünk előnyünket és itthon tartani a bajnoki pontokat.
Végeredmény: 33-22
A Siófok elleni bajnoki nyitómérkőzést követően máris egy újabb hazai megmérettetés vár a Győri Audi ETO KC együttesére, ezúttal az NBI-es versenysorozat egyik újonc csapatát, a fővárosi Szent István SE játékosait fogadják Danyi Gáborék.
A K&H női kézilabda liga 2. fordulójában esedékes találkozóra 2019. szeptember 6-án (pénteken) 18 órai kezdettel az Audi Aréna Győrben kerül sor.
Várunk minden érdeklődőt – hajrá ETO, hajrá Győr!
A felkészülési időszakot követő első hazai, s egyben szezonkezdő bajnoki mérkőzés igazi csemegét kínált szurkolóink számára – címvédő BL-győztes együttesünk az aktuális EHF-kupa győztesével küzdött meg az értékes pontokért az Audi Aréna Győrben. Az izgalmas találkozót Danyi Gábor tanítványai végül háromgólos sikerrel zárták, s külön öröm számunkra, hogy keretünk új tagjai is letették névjegyüket zöld-fehér mezben.
A 2019/2020-as bajnoki szezon nyitómérkőzése igazi rangadót hozott a közel 5000 nézőt számláló Audi Aréna Győrben – a regnáló BL-győztes hazai együttes az előző idényben EHF-kupát szerző Siófok KTC KFT csapatát fogadta. Az előzetes várakozásoknak megfelelően parázs hangulatot, szoros, kiélezett küzdelmet hozott már a mérkőzés első harminc perce is, melyet követően négygólos hazai előnnyel vonulhattunk a szünetre. A második játékrész kezdetén próbáltak felzárkózni a vendégek, de végül nem hagytunk kétséget a találkozó győztesének kiléte felől, s értékes bajnoki pontokkal gazdagodtunk.
Végeredmény: 27-24
Az előző szezonban a nemzetközi kupaporond első (BL) és második (EHF-kupa) számú versenysorozatának győztes együttesei a klubtörténeti sikerek kiharcolását követően az új idény felkészülési időszakára jelentősen átalakultak – azonban a magyar bajnokság első állomása máris remek erőpróbaként funkcionál mindkét fél számára.
Klubunk, a Győri Audi ETO KC Danyi Gábor vezetésével 2019. szeptember 1-jén (vasárnap) 16:30-tól a Siófok csapatát fogadja az Audi Aréna Győrben.
Az izgalmak garantáltak, érdemes lesz velünk tartani!
Várjuk Önöket a 2019/20-as szezon nyitányán – ne maradjanak le!
További információ cikkünkben!
Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat és az érdeklődőket, hogy a K&H női kézilabda liga 1. fordulójában, 2019. szeptember 1-jén (vasárnap) esedékes Győri Audi ETO KC – Siófok KTC KFT magyar bajnoki mérkőzés kezdési időpontja az M4 Sport televízió közvetítéséhez alkalmazkodva 16:30-kor veszi kezdetét. A m4sport.hu online élőben közvetíti a találkozót, míg az M4 Sport televíziós csatornán a második félidőt követhetik nyomon.
A kezdési időpont megváltozása miatt az Audi Aréna Győr főpénztárában zajló HELYSZÍNI jegyértékesítés is korábban veszi kezdetét, a kapunyitással egy időben, 13.30-kor!
A szezonnyitó találkozóra az ONLINE jegyértékesítés (www.jegymester.hu) változatlanul, már reggel 8 órakor elindul.
A változáshoz alkalmazkodva, a Siófok korosztályos együttesei elleni utánpótlás mérkőzések is megrendezésre kerülnek.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A felkészülési időszak várva várt kezdetét követően felgyorsulnak az események, egy hónap múlva már tétmérkőzésen lépnek pályára zöld-fehér mezes kedvenceink. A bajnoki menetrend első állomására hazai pályán, az Audi Aréna Győrben a Siófok KTC KFT együttese ellen szeptember 1-jén (vasárnap) kerül sor.
Néhány mérkőzés időpontja továbbra is egyeztetés alatt van, addig is szemezgessenek a meglévőkből!
Jegyértékesítéssel kapcsolatos információk JEGYINFÓ felületünkön!
2019. július 9-én (kedden) a Magyar Kézilabda Szövetség székházában került sor a 2019/2020-as szezon női NB I-es versenysorozatának sorsolására. A bajnoki fordulókban esedékes mérkőzések időpontjai azonban a nemzetközi kupaszereplések függvényében még változhatnak – a folyamatos egyeztetéseket követően a hivatalos menetrend várhatóan augusztus elejére készül el, melyről természetesen közösségi felületeinken mi is tájékoztatjuk a szurkolókat és érdeklődőket.