GYŐRI ETO KFT.
17 x Magyar Bajnok
15 x Magyar Kupa győztes
5 x Bajnokok Ligája győztes

NBI

Elhoztuk a bajnoki pontokat Vácról
Elhoztuk a bajnoki pontokat Vácról

A K&H női kézilabda liga 18. fordulójában a Vác otthonába utazott zöld-fehér mezes együttesünk. A kezdetben szorosan alakuló első félidő végére három gólos előnyre tudtunk szert tenni, melyet a második játékrészben tovább növeltünk, s a végül nyolc gólos győzelem kiharcolása mellett újabb két bajnoki ponttal is gazdagodtunk.
Végeredmény: 27-35

Vissza a hétköznapi kerékvágásba – Vácon folytatjuk a bajnokságot
Vissza a hétköznapi kerékvágásba – Vácon folytatjuk a bajnokságot

A Magyar Kupa négyes döntő, majd pedig az egyhetes válogatott edzőtábort követően ismét visszatérünk a mozgalmas hétköznapokhoz és bajnoki találkozóval folytatjuk a menetelést a 2018/2019-es szezon soron következő állomásain. 2019. március 27-én (szerdán) 18 órakor a K&H  női kézilabda liga 18. fordulójában idegenben, a Vác otthonában lép pályára zöld-fehér mezes együttesünk. A mérkőzés alakulását hivatalos YouTube csatornánkon online élőben nyomon követhetik!

„Az utolsó percig hajtottunk” – összefoglaló
„Az utolsó percig hajtottunk” – összefoglaló

A Dunaújvárosi KKA elleni bajnoki összecsapással folytatódott csapatunk márciusi mérkőzés-menetrendje. A hazai pályán, az Audi Aréna Győrben megrendezésre kerülő találkozó gyors tempójú, látványos játékot tartogatott a lelkes szurkolók számára, s a 11 gólos győzelemmel két pontot is hozott zöld-fehér mezes együttesünk számára.

11 gólos győzelem a DKKA ellen
11 gólos győzelem a DKKA ellen

A K&H női kézilabda liga 17. fordulójában a szintén Magyar Kupa négyes döntő résztvevő Dunaújvárosi KKA együttesét fogadtuk. A hétközepi találkozóra közel 2700 lelkes szurkoló látogatott el az Audi Aréna Győrbe, ahol szemtanúi lehettek a szinte végig zöld-fehér dominanciával zajló magyar bajnoki mérkőzésnek. A félidei ötgólos előnyt sikerült Danyi Gábor együttesének a második harminc perc végére még tovább növelnie, s magabiztos tizenegy gólos győzelmet arattak a győri lányok.
Végeredmény: 36-25

Folytatódik a bajnoki pontvadászat
Folytatódik a bajnoki pontvadászat

A K&H női kézilabda liga 17. fordulójában a Dunaújvárosi KKA együttesét fogadjuk otthonunkban, az Audi Aréna Győrben. A hétközepi találkozó nagy izgalmakat ígér, hiszen legutóbb szeptember végén mérkőztek meg egymással a csapatok, azóta pedig mindkét együttes kiharcolta a Török Bódog Női Kézilabda Magyar Kupa négyes döntőbe jutást. Az összecsapás 2019. március 6-án (szerdán) 18 órakor veszi kezdetét – élő televíziós közvetítés az M4Sport-on!

„Megküzdöttünk a két pontért” – összefoglaló
„Megküzdöttünk a két pontért” – összefoglaló

Danyi Gábor együttese legutóbb a Debrecen otthonába látogatott el, hogy folytassa a bajnoki pontvadászatot. A zöld-fehér mezes győri lányok sikerrel vették az újabb megmérettetést és négygólos győzelemmel távozhattak a mérkőzést követően.

Gólzáporos mérkőzésen győzelem Debrecenben
Gólzáporos mérkőzésen győzelem Debrecenben

A K&H női kézilabda liga 16. fordulójában a bajnoki tabella középmezőnyében szereplő Debrecen otthonában töltöttük vendégszereplésünket. A jótékonyság jegyében is zajló találkozón már az első félidőben komoly játéktempót diktáltak a csapatok, 30 perc alatt 36 találat született. A félidei kétgólos előnyünket azonban tudtuk még tovább növelni, többek között Grimsbö remek kapusteljesítményének és Oftedal pazar gólgyártásának – irányítónk 100. bajnoki találatát is jegyezhettük a mérkőzésen – köszönhetően.
Végeredmény: 31-35

A következő állomás – Debrecen
A következő állomás – Debrecen

A K&H női kézilabda liga 16. fordulójában Debrecenbe utaznak zöld-fehér mezes lányaink, hogy újabb fontos bajnoki pontokért induljanak harcba. A 2019. február 27-én (szerdán) 18 órai kezdettel megrendezésre kerülő találkozót az M4 Sport-on élőben nyomon követhetik! Tartsanak velünk!

„Tudtuk tartani a gyors játékot” – összefoglaló
„Tudtuk tartani a gyors játékot” – összefoglaló

Az elmúlt hét zárásaképp a K&H női kézilabda liga soron következő fordulójában lépett pályára zöld-fehér mezes együttesünk – az Audi Aréna Győrben megrendezésre kerülő összecsapáson a Budaörs csapatát fogadtuk. A kemény védekezés, remek kapusteljesítmény és a magabiztos támadójáték pedig újabb bajnoki pontokat hozott a konyhára.

Húszgólos győzelem a Budaörs ellen
Húszgólos győzelem a Budaörs ellen

A K&H női kézilabda liga 15. fordulójában a Budaörs töltötte vendégszereplését az Audi Aréna Győrben. A vasárnap esti találkozón zöld-fehér mezes győri lányok hamar a kezükbe vették az irányítást, s már a félidei szünethez érve kilencgólos előnyre tettek szert. A második harminc perc is hasonlóképp alakult, a hazai együttes remek helyzetkihasználtsággal és kiváló kapusteljesítménnyel húszgólos győzelmet aratott.
Végeredmény: 40-20

Támogatóink

Audi HungáriaGyőr
OTP Bank Nyrt.TippmixMIZUNO
Endo Plus ServiceOMVLeier Hungária Kft.PannErgyTCLORFK-Országos Balesetmegelőzési BizottságOILPatent Véd Kft.PHOENIX PHARMASzimpatka
Csapatsport.comGYŐR-SZOLHajdúsajtCutler Fitness GyőrCserpes Sajtműhely Kft.Cső-Lavina Kft.Győr Ipari ParkEurokardán Kft.Porta ÉtteremSzéchenyi EgyetemHavanna Club Kft. (DiVino)Hotel KálváriaB&F Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.GABUSZ Kft.FAMULUSLagunaSolydentWalter Autó GyőrUnicentralMinimaxMagic System SzámítástechnikaTernyák Trade Kft.Nutri8MedVieVis Vitalis
VDZ SYSBercsényi Miklós IskolaAudi Aréna GyőrKisalföld.huGyőr+OxygenArtpointbtTerpola Web & MarketingESET NOD 32
Termék a kosárba került!