Október hónap első hazai bajnokiján az MTK Budapest együttesét fogadtuk az Audi Aréna Győrben. A szerda esti összecsapás első félidejében nagy lendülettel kezdtek a vendégek, ám a második harminc percre összeállt a zöld-fehér mezes győri lányok játéka, s végül magabiztos győzelmet arattak a fővárosiak felett.
K&H Liga
A K&H női kézilabda liga 8. fordulójában az MTK Budapest együttesét fogadtuk az Audi Aréna Győrben. Az első félidei három gólos előny a második játékrészben 17-re nőtt, köszönhetően a remek kapusteljesítménynek és a kiváló csapategységnek.
Végeredmény: 38-21
A K&H női kézilabda liga soron következő állomásán az MTK Budapest csapatát fogadjuk hazai pályánkon. A jórészt ambiciózus fiatalokat tömörítő fővárosi együttes a felkészülési időszak alatt már belekóstolhatott az Audi Aréna Győr hangulatába, melyet hasznos tapasztalatszerzésként könyveltek el – azonban most már a bajnoki pontokért zajlik a küzdelem!
Várunk minden érdeklődőt a 2019. október 2-án (szerdán) 18 órakor kezdődő bajnoki összecsapásra!
A bajnoki menetrend szerda esti állomásán a Váci NKSE együttesét fogadtuk hazai pályánkon, az Audi Aréna Győrben. A Szilágyi Zoltán vezette vendég csapat nagy lendülettel kezdte az első félidőt, a szünetre azonban már zöld-fehér mezes kedvenceink vonulhattak előnnyel. A második játékrészben Nze Minko vezényletével sikerült kezünkbe venni az irányítást és végül 33-24-es győzelmet arattunk.
A K&H női kézilabda liga 4. fordulójában a Vác együttesét fogadtuk az Audi Aréna Győrben. A vendégek nagy lendülettel kezdtek, azonban az első 30 perc végére kezünkbe ragadtuk az irányítást és a félidőben már egy góllal vezettünk. A második játékrészben már magabiztosabb csapatjátékkal kápráztattuk szurkolóinkat, akik lelkesen bíztattak minket, így a találkozó 9 gólos különbséggel zárult a javunkra.
Végeredmény: 33-24
A válogatott hét előtti utolsó bajnoki mérkőzésére készül zöld-fehér mezes együttesünk, hazai pályánkon a Vác csapatát fogadjuk. A találkozó 2019. szeptember 18-án (szerdán) 18 órai kezdettel az Audi Aréna Győrben kerül megrendezésre – tartsanak velünk, még nem késő beszerezni belépőiket!
Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat és az érdeklődőket, hogy a K&H női kézilabda liga 6. fordulójában, 2019. október 16-án (szerdán) esedékes Győri Audi ETO KC – ÉRD mérkőzés kezdési időpontja az M4 Sport televízió közvetítéséhez alkalmazkodva 20 órakor veszi kezdetét.
A szezon első idegenbeli bajnoki megmérettetése alkalmából az ALBA Fehérvár KC otthonába utaztak Danyi Gáborék. A félidei szünetre négygólos előnnyel fordultunk, a második harminc percben pedig még tudtunk rátenni egy lapáttal, így végül hatgólos győzelmet arattunk.
28-22-es győzelmet aratott idegenben az Alba Fehérvár otthonában az Estelle Nze Minko vezette Győri Audi ETO KC csapata.
A Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos tájékoztatása értelmében a K&H női kézilabda liga 11. fordulójában esedékes FTC-Rail Cargo Hungaria – Győri Audi ETO KC bajnoki mérkőzés 2019. december 29-én (vasárnap) 18 órai kezdettel Budapesten, az Elek Gyula Arénában kerül megrendezésre.
A DVSC SCHAEFFLER elleni idegenbeli összecsapást – melynek még nem került meghatározásra a végleges időpontja – leszámítva minden mérkőzésünket megtalálnak weboldalunk ESEMÉNYEK menüpontja alatt.